eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Emelkedik az egészségügyben dolgozók fizetése

Csütörtök délutánig lehet még véleményezni a kormány előterjesztés-tervezetét több egészségügyi témakörben. A módosítás rendelkezik az egészségügyi szakdolgozók alapbérezéséről, valamint a túlórák, ügyeletek díjazásáról.

A törvénytervezet szerint a jövőben magasabb fizetést kapnak az egészségügyben dolgozók. A szakdolgozók legalacsonyabb bére bruttó 93 ezer forint lehet, ami a munkával töltött évek után növekszik. A tíz szakdolgozói kategória közül a legmagasabb bruttó 303 ezer forint lesz. A diplomás egészségügyi dolgozók alapbére pedig nem lehet kevesebb, mint a hasonló besorolású közalkalmazottak bére, és ehhez jön még hozzá 31.435 forint.

Azon orvosoknak, akiknek a havi bruttó bére eddig 350 ezer forint alatt volt, bruttó 65 820 forinttal emelik a fizetését. A most 350 ezer forint felett keresők minden tízezer forintos sávban ennél ötezer forinttal kevesebb béremelést kapnak. A 450 ezer forintnál többet keresők béremelése pedig egységesen 10 ezer forint lesz. A bérkiegészítés összegét a júliusi bér kifizetésével egyidejűleg egy összegben kell kifizetni.

A tervezet részletesen szabályozza az egészségügyi dolgozók számára elrendelhető ügyeletek, túlmunkák, valamint készenlétek időtartamát és annak díjazását.

A salátatörvény egyik eleme szerint ha válsághelyzet lesz, az egészségügyi dolgozók munkahelyükről kirendelhetők más kórházakba.

A tervezet több ponton foglalkozik a táppénz, valamint a baleseti táppénz szabályaival, de tartalmazza azt is, hogy a jövőben már nem 60, hanem 62 év felett lenne térítésmentes a fogászati ellátás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×