Új vezetőket igényel a közösségi közlekedés legújabb koncepciója?

Infostart
2012. április 18. 18:30
A MÁV után a Volánbusz első embere is lemondott. Indoklása szerint új vezető szükséges a közösségi közlekedés legújabb koncepciójához. Az illetékes államtitkárság hallgat.

Mészáros László, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója közös megegyezéssel kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését - ezt a távirati irodával maga a vezérigazgató közölte. Az Indóház közlekedési hírportál szerint a cégvezető döntését azzal indokolta, hogy a közösségi közlekedés átalakításának koncepciója annyira megváltozott, hogy ahhoz már egy másik vezető szükséges.

Mészáros Lászlót az ügyben egylőre nem reagált az InfoRádió megkeresésére.

A MÁV-ot vezető Szarvas Ferenc lemondása csak néhány nappal előzte meg kollégájáét, és sajtóhírek szerint szintén a kormány által nemrég módosított közösségi-közlekedési koncepciójának tudható be. Szarvas Ferenc ugyanis úgy látta, hogy a járatritkításokkal nem érhető el számottevő megtakarítás.

Ennek ellenére az április 15-ödikei menetrend-változással 410 vonat és 30 buszjáratot szüntetett meg a kormányzat, és nemrég elvetették a vasúti és az autóbuszos közösségi közlekedés összehangolására hivatott Nemzeti Közlekedési Holding tervét.

A cégvezetők lemondásáról szerettük volna megkérdezni a fejlesztési minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkárát, Völner Pált is, ám a tárca sajtóosztálya megkeresésünkre csupán annyit írt vissza, hogy a témában illetékes minisztériumi vezető kormányzati elfoglaltságai miatt nem tudja vállalni az interjút.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást