eur:
394.16
usd:
365.34
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Benyújtotta a jegybanktörvény és az Alaptörvény módosítását a kormány

Benyújtotta a kormány a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény néhány pontját és az Alaptörvényt módosító javaslatait kedden az Országgyűlésnek. Ezek szerint nem kell megküldeni a kormánynak a monetáris tanács napirendjét, a kormány képviselője nem vesz részt a testület ülésein, kikerülnek a törvényből a tanácstagok felmentését és a testület megszűnését szabályzó egyes passzusok, és nem vonják össze az MNB-t a PSZÁF-fal.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden késő este közleményben tudatta, hogy a kormány a nap folyamán benyújtotta az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosítását tartalmazó törvényjavaslatot.

"A magyar kormány által benyújtott törvénymódosítás az Európai Unió Bizottságának Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásában kifogásolt egyes pontjait érinti" - áll a tárca közleményében, amely szerint "e pontok tekintetében a magyar kormány által javasolt módosításokat az Európai Bizottság is tudomásul vette, amiről a kormányt írásban tájékoztatta".

Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslatok szerint az indítványok célja az európai uniós előírásokkal való összhang megteremtése.

A javaslat hatályon kívül helyezi a jegybanktörvénynek azt a paragrafusát, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein.

Ugyancsak kikerül a törvényből az a bekezdés, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint az, amely a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.

A törvényjavaslat az uniós jogi normáknak való mielőbbi megfelelés érdekében a kihirdetését követő napon hatályba lép.

A törvényjavaslat egy paragrafusa a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény sarkalatosként elfogadott rendelkezéseit helyezi hatályon kívül, ezért elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges - áll az indoklásban.

Hatályát veszti az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek az a cikke is, amely a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének esetleges összevonására teremtett volna alapot.

Az Európai Bizottság három ügyben kezdeményezett kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. Ezek egyike volt a jegybanktörvény. A testület szerint ugyanis a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény és az új magyar alkotmány egyes rendelkezései illetve egyes sarkalatos törvények sérthetik az európai uniós alapszerződést. Az Európai Bizottság kifogásolta többek között, hogy a miniszter közvetlenül részt vehet a monetáris tanács ülésein, azt, hogy előre meg kell küldeni a kormánynak az ülések napirendjét, bírálta az MNB-elnök díjazásának azonnali hatályú módosítását, továbbá aggályosnak tartja, hogy a jegybankelnöknek és a monetáris tanács tagjainak esküt kell tenniük az új alaptörvényre.

A módosítás tervét már március elején bejelentette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, és erről levélben tájékoztatta Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) elnökét is. Az EKB április 12-én nyilvánosságra hozott véleményében bár nyugtázta hogy a magyar hatóságok egyes kérdésekben - például az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonásának lehetőségével kapcsolatban - az EKB korábbi észrevételei alapján jártak el, ugyanakkor továbbra is aggályosnak nevezte a monetáris tanács bővítését és az MNB döntéshozó testületeinek fizetésére vonatkozó változásokat. Ezeket a pontokat a most beterjesztett törvényjavaslat nem változtatta meg.

Hétfőn az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a magyar kormány képviselőinek részvételével tartottak informális egyeztetés Frankfurtban az MNB-törvényről. Az NGM az egyeztetést követően csak annyit közölt: az eseti munkacsoport megbeszélést folytatott annak érdekében, hogy a jegybanktörvénnyel kapcsolatban felmerült kérdéseket tisztázza. Az egyeztetésről a résztvevő felek sem adtak további tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×