eur:
393.5
usd:
364.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tarlós: 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró - lapszemle

A Magyar Nemzetnek Tarlós István beszélt a 4-es metróról, a Népszabadság pedig arról ír, hogy májustól veszi át a mentőszolgálat a betegszállítók feladatirányítását.

A Magyar Nemzetnek Tarlós István adott interjút. A főpolgármester elmondta: műszakilag 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró építése, ezért Budapest vezetése rendkívüli lépéseket tett az elmúlt hetekben. A főpolgármester szerint a legnagyobb probléma, hogy a metróépítésben a világban szokásos egységes generálkivitelezői megbízás helyett 2005-ben és 2006-ben összesen 17 külön vállalkozói szerződést kötöttek. Ennek alapján jelenleg csaknem 105 milliárd forintot követelnek az érintett vállalkozások.

A Magyar Nemzet arról is ír, hogy a korábbi 12 helyett már csak 5 rektor keres havi bruttó 2 millió forintnál többet. A legjobb fizetést a Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Szent István Egyetem vezetője viheti haza, míg a legkevesebb pénz a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorának jár. Megjegyzik ugyanakkor, hogy egy magyar rektor nagyjából tizedannyit keres, mint nyugatabbra élő kollégája. Az elmúlt két évben összességében több mint 10 millió forinttal - 57 millióról 46 millióra - csökkent az állami felsőoktatási intézmények rektorainak fizetése - írja a Magyar Nemzet.

A Népszabadság arról ír, hogy májustól veszi át a mentőszolgálat a betegszállítók feladatirányítását, ekkortól a szállítást megrendelő orvosnak egyetlen központi számot kell tárcsáznia. Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke a lapnak elmondta: május elsejétől országszerte 20 központban fogadják majd a mentőszolgálat irányítói a betegszállítást megrendelő hívásokat.

A Népszabadság online a MÁV-vezérváltásról készített összeállítást. A lap szerint hetek telhetnek el, amíg megérkezik a társaság távozó elnök-vezérigazgatójának utódja. Így ideiglenesen vezér nélkül marad a MÁV. A kiszivárgott hírek szerint Szarvas Ferencet a MÁV élén Dávid Ilona váltja. A jelenleg a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. elnök-vezérigazgatójaként dolgozó vezetőt azonban feladatai még hetekig a magyar-osztrák vasútvállalathoz kötik. Így a szaktárca a hivatalos bejelentést is későbbre tervezte - írja a Népszabadság.

Az Index cikkéből kiderül: az autópálya-építés felgyorsítását és a vasúti hálózat modernizálását tartja a tárca legfőbb prioritásának a szlovák közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztérium államtitkára. Egy szlovák internetes hírportálnak nyilatkozva az államtitkár elmondta: felgyorsítaná a sztrádaépítés előkészületeit és a közbeszerzések folyamatát. Ezzel kapcsolatban törvényeket kell módosítani a vagyonjogi rendezés, valamint a közbeszerzési rendszer terén Szlovákiában.

Az Indexen lehet arról is olvasni, hogy hiába van két James Cameron film is (az Avatar és a Titanic) a legnagyobb bevételt hozó filmek listájának élén, ha a dollár inflációjával is számolunk, az Elfújta a szél, az 1937-es Hófehérke és a Csillagok háborúja is beelőzi James Cameron filmjeit. Az Index a jegyárakról és bevételekről készített összeállítást.

A Napi Gazdaság arról írt, hogy új típusú állampapír forgalmazásával állhat elő már a héten a Magyar Államkincstár, amivel a hazai lakossági igényeket igyekszik jobban megcélozni. A népszerű inflációkövető kötvénysorozathoz hasonló, ám rövidebb futamidejű termék a 3-5 éves lekötésekkel szemben szélesebb körben keltheti fel az érdeklődést - írja a Napi gazdaság.

A Portfólio.hu cikke szerint dübörög a közmunka. Márciusban 55,5 ezer fővel kevesebben, 591,2 ezren voltak regisztrált álláskeresők Magyarországon - jelentette a Foglalkoztatási Hivatal. A csökkenés nem meglepő, hiszen a már szokásossá vált év végi leállás után februárban tömegesen jelentették be az államilag támogatott álláshelyeket, közmunka programokat, aminek hatása akkor még nem, csak a mostani adatokon látszódott meg. A folyamat a következő hónapokban várhatóan folytatódni fog

A Pénzcentrum.hu az új munka törvénykönyve hatásairól készített összeállítást. Nem jár végkielégítés július elsejétől azoknak a munkavállalóknak, akiknek a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásuk, illetve a nem egészségi okkal összefüggő képességük miatt mondanak fel. Korábbi legfelsőbb bírósági határozatok szerint ehhez az is elég, ha a munkavállaló nem tud beilleszkedni a munkahelyi közösségbe.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×