eur:
394.86
usd:
371.69
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Kumin: Az a kérdés, merre indulnak a bizonytalan szavazók

A kormányzati politika mellett a párttámogatottsági adatokat nézve is a konszolidáció időszakához értünk - mondta az InfoRádiónak Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője. Hozzátette: az új kezdeményezéseknek még nem jött el az ideje, jól mutatja ezt az LMP népszavazási kezdeményezésének kudarca is.

Mérhető jegyei is vannak annak, hogy egyfajta konszolidáció zajlik, mivel a kormánypárt támogatottságának csökkenése megállt, a mélyponton túl van - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány vezető elemzője.

Kumin Ferenc szerint az ellenzék oldalán is tisztul a kép, megszűntek a feszültségforrások, bár még nem találják azokat a pozitív fogásokat, amivel el tudnának dobbantani a jelenlegi helyzetből. Mindenki az erejét megacélozva fog hozzá a második félidőhöz - vélekedett.

A politológus kiemelte: soha nem láttak ennyi bizonytalan választót, mint most, és sok találgatás lesz arról, hogy merre indulnak majd el.

Az új kezdeményezések helye és ideje nem jött el, erre példa, hogy az LMP népszavazási próbálkozása apátiába ütközött - hangsúlyozta Kumin Ferenc, aki szerint ennek oka, hogy az emberek megértik, a jelenlegi egy eléggé bonyolult időszak.

Az LMP tervezése logikus volt, bár lehet, hogy túl korán kezdeményeztek népszavazást. Az biztos, hogy más már nem fog referendummal próbálkozni ebben a ciklusban - fejtette ki a politológus. Hozzátette: az LMP kudarca és a Fidesz szociális népszavazásának sikere megmutatja a két ciklus közötti különbséget.

Az LMP-nek újra kell gombolnia a kabátot, mivel megmutatkozott, hogy ez az irány, a szakszervezetekkel keresendő szövetség, a baloldalon szabadon hagyott választókért való küzdelem nem tűnik sikeresnek - közölte Kumin Ferenc. Úgy vélekedett, a párt előtti lehetőség, hogy visszatérjen eredeti profiljához, az ökopolitikához.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×