eur:
395.27
usd:
365.64
bux:
65385.89
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A kormány szerint javíthatja a hatékonyságot a járási rendszer

A kormánypártok szerint a járási hivatalok hozzájárulhatnak a hatékonyabb közigazgatási rendszerhez, az ellenzéki frakciók azonban államosítást vélnek a háttérben.

Szabó Erika, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára expozéjában úgy vélte, hogy a várhatóan 2013. január 1-jétől működő járások hozzájárulnak a mai közigazgatásnál hatékonyabban működő rendszer létrejöttéhez. Mint mondta, amikor eljutunk az egyablakos ügyintézéséhez, az állampolgárok minden hatósági ügyüket egy helyen intézhetik, ami óriási segítség lesz az ügyfelek számára, ehhez azonban ki kell alakítani a járási rendszert.

Szűcs Lajos, a Fidesz vezérszónoka úgy fogalmazott: a cél a jó állam kialakítása, amelynek alapvető eleme az államigazgatás teljes megújítása. A járási hivatalok kialakításával megkezdődik az önkormányzati és állami feladatok elválasztása szerkezeti értelemben is, és az állampolgár kerül a döntések középpontjába.

Az MSZP-s Lamperth Mónika felszólalásában hangsúlyozta: értelmes dolog az önkormányzatok és az állam közötti munkamegosztást újragondolni, de itt nem ez zajlik. Ez az önkormányzatok kiüresítéséről, az önkormányzati vagyon jelentős részének államosításáról szól. A járási hivataloknak pedig nem titkoltan is az a célja, hogy a kormány a legkisebb településen is megmondja, hogy mi történik.

Hegedűs Lórántné, a Jobbik vezérszónoka hasonlóan látta. Aláhúzta, hogy a járásokról szóló törvény vegytisztán a vagyonról és annak államosításáról szól, ám azt nem tudta, hogy a kabinetnek miért van erre szüksége. "IMF-diktátumot hajt végre a kormány? Miről van szó? Jó lenne, ha erre a kérdésre végre érdemi választ kapnának!"

A képviselő hangsúlyozta: nagyon félő, hogy tömeges elbocsátásokra lehet számítani, mert nem fognak annyian dolgozni a járási hivatalokban, mint ahányan az önkormányzatokban.

Szilágyi Péter, az LMP vezérszónoka nem értette pontosan, hogy a "Jó Állam" kifejezés alatt a kormány mit ért, ám ahogyan ő értelmezte: a totális központosítást és az állampolgároktól való eltávolodást jelenti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Hatalmas naperőmű épül Tapolca mellett, kiderült néhány részlet

Hatalmas naperőmű épül Tapolca mellett, kiderült néhány részlet

Tapolca mellett egy hatalmas, 60 MW beépített kapacitású, naperőmű épül, amelyet idén a második negyedévben helyeznek kereskedelmi üzembe, a beruházás 49-51 millió dollárba kerül – szúrta ki a Portfolio az amerikai értékpapírfelügyelethez (SEC) érkezett beadványban. A naperőművek magyarországi terjedéséről, a zöld áram termelési és elosztási kérdésekről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt érhetők el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×