eur:
393.73
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Juttatásairól is lemondatná Schmitt Pált az MSZP

Az MSZP arra szólítja fel Schmitt Pált, hogy ne csak az államfői tisztségéről, hanem juttatásairól is mondjon le.

Az ellenzéki párt közleményében arra emlékeztet: a lemondott köztársasági elnököt egy január óta érvényes jogszabály alapján élete végéig évi legalább 25 millió forint illeti meg. Az MSZP úgy fogalmaz: a plágiumügye miatt távozni kényszerült Schmitt Pálnak kötelessége nem csak a legfőbb közjogi tisztség feddhetetlenségének tiszteletben tartására, hanem az azzal járó anyagi kiváltságokra is kiterjed.

Schmitt Pál hétfőn mondott le a parlamentben. Indoklásként úgy fogalmazott: plágiumügye inkább megosztja a nemzetet, pedig államfőként annak egységét kell képviselnie.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×