eur:
393.75
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Forrong a borásztársadalom: miért drága a magyar minőségi bor?

Már nem csak a fogyasztók beszélnek róla: egyre gyakoribb a szakmai diskurzus arról, hogy vajon drágák-e a magyar borok, és ha igen, miért? Illetve hol drágulnak meg? A pincékben, vagy netán útban a borszaküzletek polcai felé?

Thummerer Vilmos egri borász nem kertel, a pince falain kívül látja a felelősöket. Az InfoRádiónak azt mondta: bizonyos kereskedők visszaélnek jónevű borászok termékeikkel, és van úgy, hogy száz százalék árréssel dolgoznak.

Radosevics Radován borkereskedő arra céloz, hogy a szépen fejlődő neves hazai borászatok beruházásait kell finanszírozniuk a fogyasztónak.

Sokan szépen fejlődnek, és ahhoz, hogy valaki jót tudjon csinálni, beruháznia kell, amihez pénzre van szüksége. Persze a borkereskedőnek is fontos a nyereség, hiszen 15-20 százalékos haszonréssel nem lehet megélni. - fogalmazott.

Annyi tehát biztos, hogy a jó magyar bor drága. Főleg a hazai jövedelmekhez képest, hiszen míg Nyugat-Európában sokan megvásárolhatják a 40 eurós borokat, itthon a 10-12 ezer forintos palackárat a borkedvelők többsége képtelen megfizetni.

Mindezt a balatonfüredi borász, Figula Mihály is megerősíti: a magyar csúcsborászat termékeit a lakosság 5 százaléka képes megfizetni, és egy 3 ezer forintos bor már prémiumterméknek számít.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×