eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Orbán: Nem lehet elvenni Schmitt Páltól a jogot, ha harcolni akar az igazáért

A miniszterelnök szerint ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle; Orbán Viktor így nyilatkozott újságíróknak a Fidesz-KDNP hétfő reggeli frakcióülésére érkezőben.

A kormányfő, a Fidesz elnöke kijelentette: azt az ellenzéki felvetést, "hogy majd váltsa le a Fidesz-frakció (Schmitt Pált), hiszen ő szavazta meg, ezt vissza kell utasítanunk, mert minden embert, akit a parlament megválasztott, a megválasztás után a döntés teljes szabadsága illet meg, és ezt tiszteletben kell tartani".

Az elnök ügyében csak és kizárólag az elnök dönthet, hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék elnökéhez vagy éppen az igazságszolgáltatás vezetőihez - közölte, hozzátéve: a Fidesznek ezt a méltóságteljes, higgadt, nyugodt kormánypárti álláspontot kell képviselnie.

Az ellenzék említett ötletét egyúttal alkotmányosan rossznak, erkölcsileg helytelennek minősítette a miniszterelnök.

Orbán Viktor megerősítette - és közölte, ezt fogja elmondani a kormánypárti frakciószövetség tagjainak is -, hogy a helyzet szerinte teljesen világos, az alkotmány ugyanis úgy rendelkezik, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.

Orbán Viktor pártelnök Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének társaságában érkezett a hétfő délelőtti frakcióülésre, amely után a képviselőcsoport vezetője tart sajtótájékoztatót.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 05:50
×
×
×
×