eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Meg kell ismételni a szobi időközi polgármester-választást

Meg kell ismételni a szobi időközi polgármester-választást az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői határozata értelmében, mert egy helyi kábeltelevízió a március 25-ei időközi önkormányzati választás idején megsértette a kampánycsendet. A megismételt polgármester-választást április 22-én tartják a Pest megyei településen.

Az OVB álláspontja szerint a választás napján a Danubia televízióban mintegy fél órán át sugárzott műsor érdemi hatással lehetett a választópolgárokra, így befolyásolhatta a választás eredményét. Az időközi képviselő-választást ugyanakkor nem kell megismételni, mert a műsor a testület szerint csak a polgármesterjelöltek versenyére lehetett hatással, a képviselőkére nem.

Az OVB ezzel részben megváltoztatta a Pest Megyei Területi Választási Bizottságnak az ügyben hozott határozatait, amelyekben még mindkét választás megismétléséről döntöttek.

A televízió elismerte a kampánycsend megsértését, és azt azzal magyarázták, hogy "sajnálatos emberi tévedés" miatt sugározták a korábban felvett választási fórum egy részét. Jelezték: a hibát észlelve azonnal megszakították a választási műsor sugárzását, s az egyébként korábban - tehát nem a kampánycsend idején - többször is adásba került.

A kábeltévé adásában az egyik független jelölt, Remitzky Zoltán kampányműsora volt látható; a leadott szavazatok alapján egyébként ő nyerte volna meg a polgármester-választást.

A helyi választási iroda hivatalos adatai szerint az időközi polgármester-választáson három független jelölt indult: Remitzky Zoltán 686 szavazatot kapott, Szőke István 550-et, Medveczki Zoltán pedig 58-at.

A 2.870 lelket számláló Szobon azért kellett időközi választást kiírni, mert a független képviselőkből és polgármesterből álló héttagú helyi testület a munkakapcsolat elnehezülésére hivatkozva január elején feloszlatta magát.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×