eur:
395.39
usd:
372.12
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Lemondott Schmitt Pál - a nap hírei

Lemondott a köztársasági elnök. Megvizsgálja Schmitt Pál államfő plágiumügyét a NOB. 160 ezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéseihez az LMP.

Lemondott posztjáról a köztársasági elnök. Schmitt Pál ezt napirend előtt jelentette be a parlamentben. Az Országgyűlés 338 igen, 5 nem és 6 tartózkodó szavazattal elfogadta a lemondást. Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfőt Kövér László házelnök helyettesíti, a törvényhozás elnöki feladatait pedig Lezsák Sándor látja el. Az államfő beszédében politikai támadásnak és méltánytalanságnak nevezte az őt a kisdoktori disszertációjával összefüggésben ért vádakat. Úgy fogalmazott: fellebbez a doktori címét visszavonó szenátusi döntés ellen, és akár bírósági úton is érvényt szerez igazának.

Ötpárti egyeztetést tartottak a parlamenti frakciók az új államfő jelöléséről. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke azt mondta: egyik pártnak sincs még jelöltje, de - mint fogalmazott - a jelenlegi helyzetet minél gyorsabban meg kell oldani. Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a demokratikus pártoknak közösen kellene új köztársasági elnököt jelölniük. Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke hozzátette: az egyeztetés csak formális volt, a párt szerdai elnökségi ülésén dönti el, hogy megneveznek-e egy olyan személyt, akinek jelöléséhez megpróbálják összegyűjteni a szükséges 78 képviselő aláírását. Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője hangsúlyozta: az ellenzéki párt nem kíván részt venni egy olyan eljárásban, amelyiknek már előre eldőlt az eredménye.

Megvizsgálja Schmitt Pál államfő plágiumügyét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Ezt ma jelentette be a lausanne-i székhelyű szervezet. A NOB azt közölte: bekérik az üggyel kapcsolatos jelentéseket, tanulmányozzák azokat, és csak ezután döntenek arról, hogy szükség van-e az ügyben bármilyen további lépésre.

Az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét erősítő törvénymódosítást fogadott el a parlament. A kormány által az Európai Bizottság aggályai ismeretében előterjesztett változtatásokkal megszűnik az a lehetőség, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen ellátni feladatait. További módosítás, hogy az adatvédelmi hatóság elnöke részt vehet és felszólalhat a parlamenti bizottságok ülésén, így személyesen véleményezheti a törvényjavaslatokat. Az Országgyűlés elfogadta a lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozatot. A törvényhozás felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg a magáncsőd jogintézményének bevezetését. A parlament ugyanakkor megszavazta a helyi adókról szóló törvény módosítását is, eszerint várhatóan milliárdos összegű telekadót kell fizetnie a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tulajdonosának, május közepétől pedig nem kell építményadót fizetni a háziorvosi rendelők után, a temetők pedig telekadómentesek lesznek.

Halaszthatatlan feladatnak nevezte az egészségügy újjászervezését a kormányszóvivő. Giró-Szász András azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a kormány döntése szerint az állam május elsejével átveszi a települési önkormányzatoktól a fekvőbeteg-ellátó intézményeket. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár arról beszélt, hogy az átadás-átvétel egyetlen dolgozóra sem lesz hatással, és a betegellátást sem befolyásolja.

160 ezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéseihez az LMP. Vágó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azután közölte ezt, hogy leadta az aláírásgyűjtő íveket az Országos Választási Irodának és az Országos Választási Bizottságnak. A népszavazás kötelező kiírásához 200 ezer aláírás kellett volna, így az Országgyűlésnek nem kell kiírnia a referendumot.

A GDP 4,3 százaléka, 1.201 milliárd forint volt tavaly az államháztartás nettó finanszírozási képessége - közölte a Magyar Nemzeti Bank. A magán-nyugdíjpénztári kilépések hatása nélkül az államháztartás nettó finanszírozási képessége a GDP mínusz 5,2 százaléka volt. A jegybank közleménye szerint az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett adóssága a tavalyi év végén a GDP 80,6 százalékát tette ki.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az árfolyamgát azoknak jelent megoldást, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, hogy a közeljövőben nem tudják törleszteni adósságukat. A tárca közleményében azt javasolja, hogy akik képesek a törlesztésre a megemelkedett árfolyamon is, ne lépjenek be az árfolyamgát rendszerébe. A minisztérium tájékoztatásában emlékeztet: a devizaadósok hétfőtől élhetnek az új feltételű árfolyamrögzítéssel.

Mintegy 75 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az év első felében a vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Cséfalvay Zoltán az InfoRádióban azt mondta: a keretösszegben 36 milliárd forint a hazai innovációs alap, a 38,6 milliárd forint pedig uniós forrás.

A lehető leggyorsabban, ugyanakkor a szükséges alapossággal tanulmányozza a magyar kormány válaszait az Európai Bizottság. A testület szóvivője azután közölte ezt, hogy Magyarország pénteken megküldte a válaszokat a két uniós kötelezettségszegési eljárás - a bírák nyugdíjazása és az adatvédelmi hatóság függetlensége - ügyében, valamint az igazságszolgáltatás, illetve a jegybank függetlenségére vonatkozó uniós kérdésekre. A szóvivő nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy Brüsszel mikorra készülhet el a magyar válaszok elemzésével.

Bruttó 5 forinttal emeli szerdán a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a MOL; a gázolaj ára nem változik. Sándor Dávid, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: a drágulás után a benzin ára új csúcsra kerül, az üzemanyagért literenként 450 forintot kell majd fizetni, miközben a gázolaj átlagára 442 forint marad. --A Mol egy hete bruttó 4 forinttal emelte a benzin árát, miközben a gázolajét 2 forinttal csökkentette.

Várhatóan április végén kaphatják meg márciusi fizetésüket a Malév dolgozói - közölte a társaság. A cég tájékoztatása szerint a munkavállalóknak rendben és időben kifizették a januári és a februári béreket, a márciusit azonban a bérgarancia alapból hívják le, és ennek hosszabb az átfutási ideje.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Mind a két spanyol csapat is egygólos előnyről kezdi a visszavágót a BL-negyeddöntőben, hat napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon, a metropolitanóban 2-1-re a Borussia Dortmundot. A mai két párból továbbjutók egymás ellen játszanak majd az elődöntőben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×