Az Astoriától a Sándor-palotáig - Schmitt Pál életrajza

Infostart
2012. április 2. 13:30
Schmitt Pál 1942. május 13-án született Budapesten. 13 évesen kezdte párbajtőrvívó pályafutását. 1968-ban és 1972-ben csapatban olimpiai bajnok, 1970-ben és 71-ben csapatvilágbajnok. 1971-ben egyéni világkupa-győztes. A 130-soros magyar válogatott vívó 1977-ben vonult vissza az aktív sporttól.

Már visszavonulása előtt a szállodaiparban dolgozott. 1976-ban az Astoria szálló igazgatóhelyettese lett. 1981-ben a Népstadion és Intézményei főigazgatójává nevezték ki. 1983-tól a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, 1989-től 2010-ig elnöke volt, jelenleg tiszteletbeli elnöke.

1983-tól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, 1991-től a szervezet végrehajtó bizottságának tagja, 1995 a NOB alelnöke lett. 1999-ben protokollfőnökké választották. 2001-ben indult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztjáért, amely megmérettetésen a negyedik helyen végzett.

A nemzetközi sportdiplomáciai sikerek mellett 1983 és 1986 között miniszterhelyettesi rangban az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese volt.

Diplomáciai pályafutása 1993-ban kezdődött, amikor kinevezték madridi nagykövetnek, majd Andorrába is akkreditálták. Később Bernben dolgozott nagykövetként. 1997-ben a Magyar Szocialista Párttal tárgyalt főpolgármester-jelöléséről, de a jelöltségig ekkor nem jutott el. 2002-ben független jelöltként, a Fidesz és az MDF támogatásával indult a főpolgármesteri posztért, de alulmaradt Demszky Gáborral szemben.

2003-tól a Fidesz tagja, még ebben az évben egyik alelnöke. 2004-ben listavezetőként európai parlamenti képviselővé választották. 2007-ben jelölték a pártelnöki posztra is, de a 2009-es európai parlamenti választás kampányvezetői posztját elnyerve visszalépett a pártelnöki jelöltségtől. Ezen az EP-választáson ismét mandátumot szerzett, és Brüsszelben az uniós testület alelnökévé választották.

2010-ben listás jelöltként bejutott a magyar Országgyűlésbe, ekkor lemondott európai parlamenti mandátumáról. 2010 májusában az Országgyűlés elnökévé, júniusában a Magyar Köztársaság elnökévé választották. Tisztségéről 2012. április 2-án mondott le.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást