eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Mesterházy: Tudjuk, miben hibáztunk

A választóknak egyenesen meg kell mondani, hol hibáztunk, és le kell vonunk a konzekvenciákat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.

Sok minden változott a szocialista pártban: megújultak az alapszabályok, átláthatóbb és demokratikusabb lett az MSZP, és nagy személyi változások is végbementek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt szombaton újraválasztott elnöke.

Mesterházy Attila hozzátette: a másfél évvel ezelőtt meghirdetett forgatókönyv szépen halad előre, a következő állomása májusban lesz, az új programmal.

Hangsúlyozta: egyszer el kell mondani, mi okozta az MSZP vereségét 2010-ben. A választóknak egyenesen kell beszélni arról, hol hibáztunk, és le kell vonni a konzekvenciákat - fogalmazott a politikus, aki szerint nem az a kérdés, hogy a szocialista párt miért két évvel a választási vereség után veszi számba a hibákat, hanem az a fontos, hogy ezt megteszi. "A Fideszben az életben nem vonják le a konzekvenciákat" - fogalmazott.

Fontosnak tartja azt hangsúlyozni, hogy a hibákban mindenkinek megvan a saját része.

A Medgyessy-kormány idején a legnagyobb probléma az volt, hogy túl sokat ígértünk. A reformok idején pedig túl gyorsan fogtunk bele túl sok mindenbe, és nem sikerült a szakmák, valamint az érintettek támogatásának a megszerzése - sorolta a főbb "kollektív hibákat" Mesterházy Attila.

Látjuk és tudjuk, miben hibáztunk, és felvállaljuk, hogy bizonyos kérdésekben rossz döntéseket hoztunk. A legnagyobb hiba, ha ezt nem látnánk be - fűzte hozzá az MSZP elnöke.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×