A háziorvosi praxisok tevékenységének sokoldalú felmérése nyomán körvonalazódott, hogy a háziorvosokkal szemben jelenleg támasztott elvárások túlzóak, hiszen egyszerre kellene összetett gyógyítói - gondozói - megelőző tevékenységet folytatniuk, illetve vállalkozást működtetniük. A mára kialakult helyzetben a háziorvosi praxisok önállósága egyben azt is jelenti a legtöbb esetben, hogy a gyakorlatban teljesen gazdátlanná váltak, és mindenféle irányítás, illetve bárminemű támasz nélkül működnek.
A mindennapi gyakorlatban a háziorvosoknak munkájuk legnagyobb részét nem szűken vett orvosi tevékenységekkel kell tölteniük, sokkal inkább más szakképesítésű dolgozók feladatát végzik. Hiányzik a rögzített működési mód, és nincsenek egységes szervezési keretek.
Mindezek következtében a háziorvosok többsége munkájában magányosnak érzi magát, bevallásuk szerint olyan, "mintha mélyvízben lennének". Emellett a legtöbbjük számára alig van kapaszkodó a munkavégzésben, és fenyegetésként élik meg a sokféle előírást, hatósági megfelelést és ellenőrzést. A rájuk háruló rengeteg adminisztráció mellett nagyon kevés idejük jut a betegekre, és sokszor érzik úgy, munkájukat valódi eszközök nélkül végzik.
A fentiek ismeretében nem meglepő a különböző hazai és nemzetközi felmérések az a - megdöbbentő - eredménye, mely szerint az orvosok, különösen az orvosnők, korábban válnak súlyos beteggé, mint hasonló végzettségű és jövedelmű társaik. Sokuk válik idejekorán kiégetté, a lelki betegségek és az ezekből fakadó halálozás aránya is magasabb körükben.
"A tudományos vizsgálatok eredményei alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy ma már nem a mosónők halnak korán, sokkal inkább az orvosnőkre igaz ez az állítás" - hívja fel a figyelmet Lantos Zoltán, egészséggazdasági szakértő, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. "Ebben jelentős szerepet játszik az a tény, hogy nem tisztázottak pontosan az orvosi feladat határai, az elvárások, és nagyon sok feldolgozatlan lelki teherrel jár ez a foglalkozás" - teszi hozzá a szakértő.