Többszáz javaslat érkezett a KIM-be

Infostart
2012. január 30. 11:40
Több mint hatszáz javaslat érkezett a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

Lezárult a társadalmi egyeztetése a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló munkaanyagnak, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2012. január 10-én hozott nyilvánosságra. Ennek eredményeként egyes települések akár más járáshoz kerülhetnek, de a nyilvánosságra hozott járások száma nem változik: a 168 járás és hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy ha valaki új járást akar alakítani, azzal kell számolnia, hogy abban a megyében egy másik járást kell megszüntetni.

A beérkezett javaslatok több mint a fele arra irányul, hogy egy adott település másik járáshoz tartozzon, harmaduk eltérő járási székhely kialakítására. Az észrevételek két százaléka irányul ágazati jogszabályok módosítására, szintén két százaléka a járások szervezetére.

A települések által megküldött javaslatok feldolgozását szakmai egyeztetés követi a kormánymegbízottak bevonásával. Ennek eredményeként egyes települések akár más járásba kerülhetnek besorolásra, hiszen a társadalmi egyeztetésre bocsátott anyag a minisztérium szakmai tervezete és nem jogszabályi előírás.

A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a Jó Állam kialakításának egyik fontos állomásaként. A cél olyan modern kori járások kialakítása, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez.

A tárca területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkársága várhatóan február 10-ig dolgozza fel a beérkezett javaslatokat. A tervek szerint még februárban az Országgyűlés elé kerül a törvényjavaslat, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a kormány.