Kedden szabadul a whiskys rabló

Infostart
2012. január 30. 19:31
Valószínűleg kedden szabadul a sátoraljaújhelyi börtönből Ambrus Attila. A whiskys néven elhíresült rabló több mint 12 évi fegyházbüntetés után szabadul.

A sátoraljaújhelyi börtönből kedden szabadul Ambrus Attila. A whiskys rabló néven elhíresült férfit 17 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, de jó magaviselete miatt 12 és fél év után szabadulhat a büntetés-végrehajtási intézetből.

Ambrus Attila a szabályoknak megfelelően már egy másik körletben van, egy úgynevezett szabaduló zárkában várja az utolsó órákat. Ilyenkor megkapja azokat a személyes tárgyakat, amelyeket az elmúlt években összegyűjtött, illetve amelyeket ő adott le több mint tíz éve, amikor bevonult a börtönbe. Így az utolsó órákat akár már civil ruhában is töltheti, hiszen rabruháját le kell adnia. Egyelőre nem tudni, hogy mihez kezd majd a kinti világban, de a Magyar Televíziónak adott decemberi interjújában azt mondta, hogy kerámiakészítéssel szeretne foglalkozni. A börtön évek alatt ugyanis kitanulta a szakmát, leérettségizett és diplomát szerzett.

Amburs Attila 1967-ben Csíkszeredán született, 1988-ban szökött át Magyarországra, majd az Újpest jégkorong-csapatának kapusa volt.

Első rablását 1993. január 22-én követte el: a XI kerületben a Villányi úti postahivatalt rabolta ki. A férfit a rendőrök 1999-ben elfogták, majd néhány hónap múlva megszökött. Három hónap múlva azonban ismét a börtönben volt. A Legfelsőbb Bíróság 2002. szeptember 26-án jogerősen 17 évi fegyházra ítélte.

Ambrus Attila hat év alatt több bankot, takarékszövetkezetet, postát rabolt ki. Összesen mintegy 142 millió forintot rabolt, fizikai sérülést a bűncselekmények során nem okozott, de az egyik rablás során a menekülés közben kitört lövöldözésben többször hátrafelé a levegőbe lőtt. A whiskys nevet azért kapta, mert rablásai előtt egy, a helyszínhez közeli vendéglőben mindig felhajtott egy whiskyt. Az esetek legnagyobb részében taxival, mint utas indult rabolni és távozott, úgy, hogy a taxisofőr mit sem sejtett.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fülöp Valter, a whiskys üldözésére és elfogáséra létrehozott csoport egyik tagja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Magyar György ügyvéd
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást