Szerdán tárgyalja a kormány Tarlós István javaslatát a BKV finanszírozásának megoldásáról. A számítások szerint az eddigi támogatásokon felül 21 milliárd forintra van még szükség, hogy a cég idén ne legyen veszteséges. A főváros kész befizetni az összeget, ha a kormány jogszabálymódosítással lehetővé teszi a bevételeinek növelését. Tarlós nyolc lehetőséget tárt a kormány elé, amelyből a gazdasági tárca csak egyet, a legbrutálisabbat támogatja: a havi tízezer forintos úthasználati díjat - részletek az Index oldalán.
Beadvánnyal fordul a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, az ombudsmanhoz, az Alkotmánybírósághoz és az ENSZ-hez is a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége az utazási kedvezmények megszűnése miatt - írja a Magyar Nemzet.
Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke a lapnak elmondta, hogy az utazási kedvezmények megszűnése háromszázezer rokkantnyugdíjast érint, akiknek áprilistól 40-45 százalékkal kell többet fizetniük a bérletekért. Míg egy 62 éves nyugdíjas a havi 200 ezer forint nyugdíja mellett jogosult lesz az öregségi kedvezményre, egy 61 és fél éves rokkantnyugdíjas a 40 ezer forintjából csak a teljes árú bérletet veheti meg ezután.
A Napi Gazdaság arról ír, hogy a hagyományosan kedvező december tavaly is sokat segített a budapesti szállodák eredményeinek javításában, hosszú idő óta először nemcsak a kihasználtság, hanem a szobák átlagára is növekedett.
A Pénzcentrum.hu-n az álláskeresés buktatóiról lehet olvasni. A magyar fiatalok értékes dokumentumnak tartják a hazánkban megszerzett diplomát - derül ki az Ipsos legfrissebb kutatásából. Ennek ellenére csak kevesen, 19 százaléknyian vélekednek úgy, hogy a mai, magyar felsőfokú intézményben szerzett ismeretek nagyon jól hasznosíthatók a munkavégzés során. A többieknek hiányérzetük van: 26 százalék szerint "csak" gondolkodásra tanít a felsőoktatás, további 26 százalék szerint jó alapot biztosít a munka világához, de további kiegészítő tanulmányok szükségesek az érvényesüléshez.
Hanganyag: Windisch Judit