Jávor Benedek lett az LMP frakcióvezetője

InfoRádió / MTI
2012. január 29. 15:12
Jávor Benedeket választotta frakcióvezetőnek az LMP budapesti kongresszusa vasárnap.

Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnökét az esemény alatt tartott frakcióülésen jelölték, és a jelölést a kongresszus résztvevői is megerősítették.

Az LMP-nek az után kellett új frakcióvezetőt választania, hogy Schiffer András lemondott a posztról.

Parlamentből az utcára

Jávor Benedek a Parlamentből az utcára, az emberek közé szeretné kivinni a politikát - ezt az LMP vasárnap megválasztott új frakcióvezetője mondta el a párt kongresszusa közben tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a parlamenten kívüli eszközökre, mert úgy látják, hogy a kormány "gyakorlatilag formálissá tette" az Országházban végzett munkát.

Az úgynevezett Új ellenállás keretében az LMP közvetlen kapcsolatot akar létrehozni a választókkal, és olyan tömegtámogatást szeretne teremteni, amely képessé teszi a pártot illetve az ellenzéket arra, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt.

Hangsúlyozta: mobilizálni kell azt a több mint négymillió szavazót, akik jelenleg egyik parlamenti pártot sem támogatják, ezért az LMP nekik akar alternatívát felkínálni.