Körvonalazódik az ellenzéki együttműködés

Infostart
2012. január 28. 12:10
A Szolidaritás, a 4K!, a Demokratikus Koalíció és az MSZP hajlandó asztalhoz ülni, hogy a kormány leváltásáról és az azt követő feladatokról tárgyalnak. Az LMP esetében még megvárják a tisztújítás eredményét.

Márciusban reális esélye van annak, hogy megkezdje munkáját a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal, mondta Kónya Péter, a Szolidaritás Mozgalom társelnöke. Hozzátette, megkezdték az egyeztetést a demokratikus parlamenti pártokkal és civil szervezetekkel.

A demokratikus ellenzéki pártok közül mindegyikkel volt már háttéregyeztetés. Az LMP azért nehezebb ügy, mert meg kell várni a párt kongresszusát, és hogy azon miként döntenek a továbbiakról. A parlamenten kívüli pártokkal és civil szervezetekkel is tárgyaltunk már - mondta az InfoRádiónak Kónya Péter.

Arra a kérdésre, hogy a Jobbikkal is felvették-e a kapcsolatot, Kónya Péter ezt válaszolta: Úgy tervezzük, hogy a Jobbikkal nem működünk együtt, de lefektetünk olyan demokráciával, európaisággal kapcsolatos alaptéziseket, amelyeket ha valaki elfogad, résztvevője lehet a kerekasztalnak.

Kónya Péter elmondta, a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal legfontosabb feladata egy olyan program kidolgozása, amely válasz a jelenlegi kormány intézkedéseire, és a meghozott törvényekre.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a Népszabadságnak elmondta, a párt nyitott minden hasonló kezdeményezésre, a szervezőkkel már túl is vannak az első informális egyeztetésen. A politikus a közös jelölt indítására vonatkozó felvetést még idő előttinek nevezte. Hozzátette, az együttműködés egyik fontos alapja a kölcsönös tisztelet és az erőviszonyok figyelembevétele is.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke azt mondta, pártjuk feltételek nélkül hajlandó részt venni a munkában. Érdekeltek vagyunk abban, hogy legyen ellenzéki kerekasztal, hiszen együttműködve lehet csak leváltani Orbán Viktort - hangsúlyozta.

A 4K! szervezője a Népszabadságnak azt mondta, világos, hogy az összefogásra még a választások előtt szükség van. Istvánffy András szerint azonban a közös jelölt állításának lehetősége egyelőre értelmezhetetlen, mivel a kerekasztal munkájában nemcsak olyanok vesznek részt, akik politikai szerepet vállalnának, hanem gazdasági és civil érdekvédők is.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást