"27 milliárd forintos konszolidációs támogatásban részesülnek az egészségügyi szolgáltatók lejárt szállítói tartozásaik csökkentése érdekében. Ez azt jelenti, hogy az állami egészségügyi intézmények és az állami felelősségvállalás tiszta lappal indul a jövő évben" - ezt jelentette be december 29-én Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.
A kormányrendelet szövege szerint is az összeget a lejárt szállítói tartozások kiegyenlítésére, csökkentésére lehet használni. Mégis kaptak belőle olyan kórházak is, amelyeknek nem volt ilyen tartozásuk.
Ahogyan arról az InfoRádió már beszámolt, az OEP adatai szerint több mint egymilliárd forint értékben részesült a 27 milliárdból a lejárt tartozással nem rendelkező Semmelweis Egyetem. Január 3-án Tulassay Tivadar, az egyetem rektora azt mondta az InfoRádiónak: szerinte nem lenne ildomos büntetni a jól gazdálkodó intézményeket.
Az egyetem nullszaldó körül van. Ezt azokkal a belső tartalékokkal lehetett elérni, amelyek a fejlesztések, beruházások, építkezések leállítását vagy abbahagyását jelentették. Természetesen ha a rendelkezésre bocsátott pénzösszeget csak a hitelezők kielégítésére lehet felhasználni, akkor azok az egyetemek, amelyek jól gazdálkodtak, belső tartalékaikat kihasználták, nem járnak jól, mert ott nincs szállítói állomány. Azt remélem, mégsem csak ez a faktor fog szerepet játszani, hiszen valahol a felelős és minőségi gazdálkodást is premizálni kell egy ilyen esetben - emelte ki a rektor.
Az InfoRádió megtudta: összesen csaknem 12 milliárd forintról van szó, amelynek a felhasználása ily módon meghiúsulhat. Épp kapóra jön tehát az, amiről a Népszabadság is beszámolt, hogy a kórházak jelenleg nem tudják teljesíteni a kifizetéseiket, mert még nem telepítették a január 1-jén állami kézbe került kórházakba a Magyar Államkincstár és az intézmények közti utalásokat lehetővé tevő terminálokat.
Az InfoRádió úgy tudja: a következő kormányülésen az államtitkárság módosítani szeretné a kormányrendeletet, kivéve belőle azt, hogy a lejárt szállítói tartozások rendezésére kell a kiutalt összeget fordítani.