Vádat emeltek Hagyó Miklós és 14 társa ellen

Infostart
2012. január 11. 15:26
Benyújtotta szerdán a vádiratot Hagyó Miklós és 14 társa ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség. Eszerint 2007-től 2008-ig egy olyan összehangoltan működő szervezet épült ki, a főpolgármester-helyettes, közvetítői és a BKV felső- és középvezetői között, amelynek a tagjai a fölöttük álló tagoktól érkező, a BKV-nak kárt okozó utasításokat ellenkezés nélkül végrehajtották.

A vád szerint az okozott kár meghaladja az 1,49 milliárd forintot. Az ügyészség - egy kivétellel - börtönbüntetés kiszabását kezdeményezi a 14 vádlottra.

A 21 gyanúsítottból 15-en lettek vádlottak. Nem vádolták meg többek között Csapó Gábort, valamint azokat a vállalkozókat, akik a kifogásolt szerződéseket megkötötték a BKV-val.

A vádlottak között található Hagyó mellett Mesterházy Ernő, Demszky Gábor volt főtanácsadója, a BKV két korábbi vezérigazgatója, helyetteseik, főosztályvezetők.

A vádirat szerint 2007 januárjától 2008 augusztusáig a vádlottak részvételével olyan összehangoltan működő szervezet épült ki, amelynek a tagjai a fölöttük álló tagoktól érkező, a BKV Zrt. vagyoni helyzetét hátrányosan érintő utasításokat ellenkezés nélkül végrehajtották és ennek érdekében a saját beosztottjaikat is igénybe vették.

A főügyészség a vádiratában - egy terhelt kivételével - börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakra.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Fõügyészség szóvivõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást