Mekkora adót emelnek az önkormányzatok?

Infostart
2012. január 11. 09:32
Tavaly ősszel még arra lehetett számítani, hogy az önkormányzatok saját adókat is bevezethetnek − ez lett volna a települési adó. A parlament azonban leszavazta az ötletet, maradt így az önkormányzatok korábbi jogosítványa, a meglévő adók emelése. Az iparűzési adónál sok emelnivaló már nincs, az önkormányzatok többsége rég elment a falig, s a maximális két százalékot veti ki - derül ki a Napi Gazdaság összeállításából.

A II. és XII. kerületben egyaránt négyzetméter alapján differenciált a kommunális adó, s jelentős emeléssel néznek szembe az adóalanyok. Az építményadó a hegyvidéken 1658 forint lesz négyzetméterenként a tavalyi 1580 helyett − ez ötszázalékos emelést jelent. A kommunális adónál azonban jóval nagyobb lesz a teher: negyven négyzetméter felett kell azt megfizetni, s itt a 40−80 négyzetméter közti ingatlanok után 9,9 ezer forint helyett az idén már 13,9 ezer forintot kell fizetni − ez 40 százalékos emelés.

Nem ússzák meg sokkal kevesebb emeléssel a második kerületiek sem. Itt a nyolcvan négyzetméter alatti lakások után hétezer helyett kilencezer forint az adó, ami majd harmincszázalékos emelés. A legtöbbet itt a száz négyzetméternél nagyobb lakások után kell fizetni, több mint 17 ezer forintot − hegyvidéken a 120 négyzetméter feletti ingatlanokat 25,5 ezer forint adó terheli. A második kerületben emellett megszűnik a szociális alapon járó korábbi mentesség, a nyugdíjasok pedig csak hetven év felett szabadulnak meg a fizetnivalótól a korábbi 62 év helyett.

A nagyobb városok közül Debrecen és Szeged nem nyúlt a helyi adó rendeletéhez − vagy ennek eddig nem adták tanújelét −, azaz itt nem kell plusz fizetnivalóval számolniuk sem a cégeknek, sem a magánszemélyeknek. Kecskeméten viszont igen. Eddig adómentes volt a kisebb garázsok fenntartása, az idén azonban minden garázstulajdonosnak fizetnie kell. Nem sokat, 300 forintot − a korábbi adómértékek is erre a szintre csökkennek.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
F.Szabó Emese, a Napi Gazdaság szerkesztõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást