Vagyonvédők adják a rablási tippeket - lapszemle

Infostart
2012. január 9. 07:20
Az alvilág megpróbál beépülni a biztonsági cégekbe - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a vasúti árufuvarozó cégek elleni GVH-vizsgálatról számol be.

Az alvilág megpróbál beépülni a biztonsági cégekbe - nyilatkozta a Népszabadságnak Németh Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. Elmondta, számos nagy kárt okozó bűncselekmény történt az elmúlt hónapokban, amelyek végrehajtói, tippadói az elkövetéskor vagy kevéssel azelőtt vagyonvédelmi cégek dolgozói voltak.

A Magyar Nemzet azt írja, január 19-én tárgyalja a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a magyar és osztrák állami vasúti árufuvarozó cégek ügyét, amelyben milliárdos bírságot szabhatnak ki. A 2008-ban indult versenyhivatali eljárás a Magyar Vasúti Egyesülés (MAVE), a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt., a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt., a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. és a CER Közép-európai Vasúti Árufuvarozási Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. ellen kartellezés gyanúja és amiatt, hogy befolyásolták az ukrán-magyar határkeresztező vasúti áruforgalom piaci versenyét.

Az Index Steven Hawkingról ír, aki vasárnap ünnepelte 70. születésnapját. A ritka sorvadásos betegsége miatt szinte teljesen megbénult, a külvilággal csak számítógép és hangszintetizátor révén érintkező elméleti fizikus zsenialitása a portál szerint abban rejlik, hogy az elméleti munkái mellett, amelyeket talán, ha pár ezer ember ért meg teljes mélységükben a világon, a tömegeket is meg tudja szólítani..

A Portfolio.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy emelkedett az olajár, közben pedig sokat gyengült a forint árfolyama, így az előttünk álló napokban új csúcsra emelkedhetnek a hazai üzemanyagárak. Akár öt forint feletti literenkénti áremelkedés is elképzelhető szerdától.

A Napi Gazdaság arról számol be, hogy bővíti kapacitásait és dolgozói létszámát a turbófeltöltőket gyártó BorgWarner Turbo és Emissions Systems Kft. az oroszlányi üzemében. A 2001-ben átadott oroszlányi üzemben eddig kétmillió turbófelöltőt gyártottak. Nemrégiben új, 4000 négyzetméteres üzemcsarnokot építettek, és ezzel együtt 13.400 négyzetméteren folyik többek között a Fiat, a GM, a Volvo, a Renault, a PSA-csoport és a BMW személyautókba készülő turbófeltöltők előállítása. A tulajdonos eddig 25 millió euróból fejlesztette az oroszlányi üzemet.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást