Megfelelt Dörner György pályázata a kiírás tartalmi követelményeinek - állapította meg Budapest Főváros Kormányhivatala. A szervezet az LMP kezdeményezésére vizsgálta felül az Új Színház vezetői kinevezéséről szóló főpolgármesteri döntés jogszerűségét.
A Kormányhivatal azt közölte: nem lát indokoltnak törvényességi észrevételt a pályázati eljárás jogszerűségére, az önkormányzati döntés felülbírálatára pedig nincs jogi lehetősége.
A hivatal arról is beszámol, hogy az LMP beadványában felvetett szakmai kifogások, gazdasági kérdésekkel kapcsolatos felvetések vizsgálata nem tartozik a Kormányhivatal hatáskörébe.
Az LMP októberben kért törvényességi felülvizsgálatot az Új Színház igazgatói pályázata ügyében. A párt ezt azzal indokolta, hogy Dörner György kinevezése nemcsak szakmailag és erkölcsileg vállalhatatlan, hanem törvénysértő is.