Történelmi mélypontra gyengült a forint árfolyama szerdán az euróval szemben: a kurzus kora este 321 forint 49 fillérig emelkedett, majd 320 forintra csökkent. Felzárkózó londoni piaci elemzők helyzetértékelése szerint, ha nem születik egyezség a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval, akkor akár 340 forintig is drágulhat euró, és a magyar gazdaság már az idén mély recesszióba süllyedhet.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a Valutaalappal és az Európai Unióval kezdődő tárgyalásokról szóló találgatások játsszák a meghatározó szerepet a forint árfolyamának alakulásában. A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az IMF igazgatósága január 18-án tartja azt az ülést, amelynek napirendjén szerepel a Magyarországgal tárgyaló delegáció mandátuma. A tárca szerint addig a tárgyalásokról szóló találgatások alakítják a forint árfolyamát.
Az IMF-fel kötendő megállapodás után is a piacról kívánja finanszírozni a magyar államadósságot a kormány. A tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter azt mondta: még akkor is ez a terv, ha a majdani hitelkeret a piacinál kedvezőbb feltételeket kínál. Fellegi Tamás a Figyelőnek adott interjúban arról is beszélt, hogy a jövő hét eleji washingtoni tárgyalások után Brüsszelben is tárgyalna a hitelcsomagról. Hangsúlyozta: a kormány gyors megállapodást szeretne.
Az ipar erősítését szolgáló konkrét intézkedéseket hiányolja a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke. Parragh László a Heves megyei kamara évnyitó ülésén jelentős veszélynek nevezte az exportpiacok beszűkülését, az egyre rosszabb forintárfolyamot, illetve az eladósodott önkormányzatokat, amelyek adóemeléssel pótolnák kieső bevételi forrásaikat.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint nem lesz államcsőd és egyelőre személycserék sem várhatók a kormányon belül. Lázár János az fn.hir24.hu hírportálnak adott interjúban arra a kérdésre, hogy van-e forgatókönyv egy esetleges államcsődre, azt válaszolta: Magyarország három évtizede az IMF tagja, mindig időben törlesztett, és ezután is fizetni fog.
Semmiféle átadási átvételi procedúra nem volt a korábbi adatvédelmi biztos és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság között, noha azt a jogszabályok előírják. Erről a január elsejével felálló új hatóság elnöke beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Péterfalvi Attila elmondta, hogy a szervezet önálló, független intézmény. Nem utasítható, nincs felettes szerve és független költségvetési fejezetként működik, ezért szerinte a hatóság függetlensége nagyobb, mint a korábbi adatvédelmi biztosi intézményé volt.
Nem megfelelőek az ombudsman szerint az iskolai testnevelés és a diáksport intézményi feltételei, így sérül a magas szintű testi és lelki egészséghez való jog. Szabó Máté közleményében kiemeli: a községek és a kisebb települések iskoláiban korszerűtlen, elhanyagolt és balesetveszélyes a tornatermek többsége, hiányoznak az öltözők és az alapvető higiéniai feltételek.
Ismét az Alkotmánybírósághoz fordult a köznevelésről és a szakképzésről szóló törvény miatt a Pedagógusok Szakszervezete. Az érdekképviselet a jogszabályok megsemmisítését kéri a testülettől, mert úgy véli, hogy nem volt idő felkészülni az új rendelkezések alkalmazására, és a köznevelésről szóló törvény sérti a jogállamiság követelményeit. A Pedagógusok Szakszervezete már december végén megtámadta a két törvényt az Alkotmánybíróság előtt, ám a testületre vonatkozó januártól hatályos rendelkezések értelmében az eljárás megszűnne, ha a szakszervezet nem kezdeményezné azt újra.
Szabálysértési eljárást kezdeményez Esztergom polgármestere ellen az Állami Számvevőszék. A szervezet honlapján közölte: Tétényi Éva két határidőt is elmulasztva nem küldött adatokat a számvevőszéknek, így nem tudták ellenőrizni a város gazdálkodását. Ezért pedig az új jogszabály értelmében szabálysértési eljárást kell indítani a polgármester ellen.
A februári átadás-átvételről egyeztetett a Városházán a budapesti Új Színház távozó és a február elsején hivatalba lépő igazgatója. Márta István azt mondta, hogy a teátrum februári műsorát már korábban összeállították, a jegyeket is árulják rá, így azon - az új vezető, Dörner György kérése ellenére - sem szeretne változtatni. Dörner György közölte: márciusra és áprilisra már tervezik az új produkciókat.
Mégsem szabad rágyújtani a játékkaszinókban. Egy tavaly áprilisban elfogadott és január elsején hatályba lépett módosítás felülírta azt a december 30-án elfogadott és másnap életbe is lépett jogszabályt, amely a kaszinókban engedélyezte volna a cigarettázást.