A rendszerváltás után nem sokkal, 1990. október végén taxisblokáddal kezdődött a tiltakozások sora. Annak néhány nap alatt vége lett. Később, de még az 1990-es évek elején a közmédia miatt tüntettek pro és kontra, ebbe a sorba beletartozott egy Göncz Árpád államfő elleni tiltakozás is. 1995-ben a Bokros-csomag ellen tiltakoztak az emberek, emlékezetes maradt az országos diáktüntetés.
A 2002-es választás környékén volt az úgynevezett köteles tüntetés a Fidesz székházánál - Kövér László szavai miatt demonstrált az MSZP. A választás után a szavazatok újraszámolását követelve tüntetők lezárták az Erzsébet hidat, később pedig azért tüntettek, mert kiderült, hogy Medgyessy Péter ügynök volt. Utána zömmel gazdatüntetések voltak.
A "Gyurcsány, takarodj!" már 2006-ban, az őszödi beszéd kiszivárgása után hangzott fel, amikor tüntetéssorozat kezdődött a fővárosban, durva összecsapásokkal. Akkor gyújtották fel a TV-székházat, verték szét a belvárost, vertek meg rendőröket, másnap viszont volt olyan rendőr, aki megvert vagy megsebesített tüntetőt, gumilövedékkel kilőtte a szemét. A rendőrség a tömegoszlatáshoz vízágyút is bevetett. Ezután egy ideig minden állami ünnepen lehetett demonstrációra számítani.
A Kossuth téren is sokáig maradtak a tüntetők, a Fidesz minden estére demonstrációt hirdetett oda. Jellemzőek voltak még a vasutassztrájkok, a pedagógustüntetések, a kormány intézkedései elleni akciók - egy-egy szavazás előtt és után hangos tömeg várta a kormánypárti politikusokat.
Az "elkúrtad" ismerős kifejezés lett akkoriban, az "Orbán, takarodj" viszont most a hétfői tüntetésen hangzott fel, az Opera előtt, mikor odabent az új alaptörvényt ünnepelték. Az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció és a civilek a kormány ellen tüntettek - de volt egy pillanat, mikor nem.
Jellemző különbség a különböző kormányok ellen tüntető tömeg között annak összetétele. Az első tüntetést a kormány ellen a sajtószabadságért rendezte meg egy civil csoport. Tavaly többször demonstráltak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók a korkedvezményes nyugdíj elvétele ellen. Voltak nagy szakszervezeti tüntetések a munka törvénykönyve ellen is, mikor a szakszervezetek külföldi érdekképviseletekkel együtt vonultak utcára.