eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megerősítő népszavazást kezdeményez a Jobbik két törvényjavaslatról

A Jobbik megerősítő népszavazást kezdeményez az alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről. A házszabály értelmében bármely képviselő élhet ezzel a lehetőséggel a parlament által már jóváhagyott, de még ki nem hirdetett előterjesztések esetében. Az átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabály rendelkezik a jelenlegi alkotmány január elsejei hatályon kívül helyezéséről.

Novák Előd, a Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta, lelkiismereti okokból kezdeményezik a népszavazás kiírását, hiszen már korábban is azt mondták, hasonló súlyú ügyekben a lakosságnak kellene kimondania a végső szót.

Az Országgyűlés ülését levezető elnök a Jobbik bejelentése kapcsán pénteken rendkívüli házbizottság összehívását kezdeményezte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője javaslatára. A Ház a testület ülése alatt, 14 óráig szünetet tart.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×