eur:
393.76
usd:
365.1
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Rekordforgalommal zárhat Ferihegy

Fennállása óta a legforgalmasabb évét zárhatja az idén a Liszt Ferenc repülőtér.

A Budapest Airport adatai szerint a budapesti reptéren 2010-ben 8,2 millió légi utas fordult meg, számuk a megelőző évihez képest 100 ezerrel nőtt. Az idén november végéig ugyanakkor már mintegy 8,3 millió utasa volt a reptérnek, ami több, mint a tavalyi egész éves forgalom.

A növekedés egy része Magyarország uniós elnökségének köszönhető, az év első öt hónapjában ez mintegy kétezer járatot érintett, ami a teljes forgalom öt százaléka.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×