Strasbourghoz fordulnak a volt fegyveresek

InfoRádió / MTI
2011. december 24. 09:02
Háromezer beadványt juttatnak el a két ünnep között a strasbourgi emberi jogi bíróságra a szolgálati nyugdíj járadékká minősítése miatt az egykori egyenruhások.

A Népszabadság azt írja, hogy a volt fegyvereseket, akik a törvényesen megszerzett nyugellátásukat féltik, a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom hozta össze egyfajta perközösséggé, jogi képviseletüket pedig a Bárándy ügyvédi iroda látja el.

Az egyesületet azután hozták létre, hogy a parlament májusban elfogadta azt az alkotmánymódosítást, amely szerint a korkedvezményes nyugdíjakat járadékká alakíthatják, csökkenthetik, vagy akár meg is vonhatják.

A szervezet elnöke, Katus Károly nyugállományú rendőr ezredes a lapnak elmondta: itthon nem láttak lehetőséget érdekeik érvényesítésére, ezért döntöttek úgy, hogy Strasbourgban próbálkoznak.