eur:
394.15
usd:
365.31
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Erdő Péter ünnepi éjféli szentmisét mutat be

Karácsony alkalmából ma éjféli szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a budapesti Szent István-bazilikában, Paskai László bíboros, nyugalmazott érsek pedig az esztergomi bazilikában.

Erdő Péter december 25-én, vasárnap 10 óra 30 perckor tart ünnepi szentmisét az esztergomi bazilikában.

A bíboros az MTI-nek karácsony alkalmából adott interjúban kiemelte, hogy a karácsonyi ünneplés mindig is a családi meghittség legnagyobb napja volt, ez a legszebb alkalom a családi együttlétre. Mint mondta, karácsonykor azt is ünnepeljük, hogy Isten állást foglalt a család mellett. Jézus szegénynek született, egy elnyomott, kis nemzet fiaként, lemondott arról, hogy kényelmes körülmények között nevelkedjen, arról azonban nem mondott le, hogy családban nőjön fel - tette hozzá az esztergom-budapesti érsek.

Erdő Péter úgy fogalmazott: "Isten értékítélete szerint tehát a család hozzátartozik az emberiséghez. Ma már egyre jobban kimutatják azt, hogy a közösségi viselkedés értékeit leginkább a családban tudjuk elsajátítani, a szolidaritást, az egymásra való odafigyelést, egymás szeretetét, segítését, megértését."

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×