A DK nem szavazza meg Juhász Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését

InfoRádió / MTI
2011. december 17. 15:50
A Demokratikus Koalíció (DK) kiáll Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter mellett, és nemmel fog szavazni a mentelmi jog felfüggesztésére - közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke. A Magyar Nemzet értesülése szerint az ügyészség kikérte az MSZP-s parlamenti képviselő mentelmi jogát az úgynevezett "luxuslakásügyben".

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza a mentelmi jog felfüggesztését, akkor a volt honvédelmi minisztert hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgathatják ki az úgynevezett "luxuslakásügyben" - írta a Magyar Nemzet.

A lapnak Budai Gyula, elszámoltatási kormánybiztos azt mondta: jövő hét kedden tárgyalja a parlament szakbizottsága a szocialista képviselő mentelmi ügyét, a mentelmi jog felfüggesztéséről a testület döntése alapján december 23-án szavazhat a parlament.

Budai Gyula azért jelentette fel Juhász Ferencet, mert szerinte a képviselő még honvédelmi miniszterként hűtlen kezelést és hivatali visszaélést követhetett el, hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy valódi értékük töredékéért szolgálati luxuslakásokat adjanak át a minisztériumi felső vezetőknek és tábornokoknak - írta a lap.

Olyan ügyben kérik ki Juhász Ferenc MSZP-s politikust, amelyben semmiféle törvénysértés nem történt - írta közleményében Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke. A DK szerint ezzel "ismét bebizonyosodott, hogy az ügyészség a Fidesz felügyelete alatt áll", a Fidesz és "bóvlikormánya", folytatja a politikai ellenfél kriminalizálását - fogalmazott.