eur:
394.47
usd:
370.44
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

A kabinet döntött a dohánytermékekből származó állami bevétel jelentős emeléséről

2013-ban indul az emelt bértáblájú pedagógus-életpálya modell - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor a Kisalföld című lapnak arról is beszélt, hogy a jövő héten nevezi meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter utódját.

A kormányfő a szerdai soproni kormányülésről elmondta, hogy a kabinet döntött a dohánytermékekből származó állami bevétel jelentős emeléséről és a költségvetésben szereplő tartalék év közbeni felhasználásáról.

Orbán Viktor közölte, hogy a kormány növekedési terv elkészítését határozta el, és ösztönözni akarja a hitelezést. Hozzátette: a kereskedelmi bankokat megpróbálják olyan helyzetbe hozni, hogy hitelekkel segítsék a magyar kis- és középvállalkozásokat.

A kormányfő szerint ez nem könnyű feladat, mert közben az anyabankjaik arra utasítják őket, hogy vonják ki és vigyék haza forrásaikat Magyarországról.

Orbán Viktor elmondta, hogy a kabinet határozott az uniós pénzek odaítélésének és kihelyezésének felgyorsításáról is.

A gazdasági minisztérium létrehoz egy olyan intézményrendszert, amely a kis- és középvállalkozások exporttevékenységét ösztönzi majd - közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta: az a cél, hogy elővigyázatossági hitelkeretet kapjon Magyarország, amelyet abban az esetben tud használni, ha Európában a "zűrök" tovább növekednek.

Kijelentette: a magyar gazdaság megáll a lábán, most rendelkezésre áll annyi pénz, amennyi az ország működtetéséhez szükséges; az ország képes finanszírozni magát a pénzügyi piacokról.

De az ország el van adósodva, a hiteleket törleszteni kell, tehát szükség van forrásokra. A következő években a nagy államok is hatalmas kötvénykibocsátásokba kezdenek, ezért kell Magyarországnak egy bizonyos védőháló - mondta a kormányfő.

Az eurózóna tizenhét tagállamának sorosabb együttműködéséről szóló egyezmény kapcsán Orbán Viktor leszögezte, hogy egyelőre csak ötletek és javaslatok vannak, de pontos szerződés még nincs.

Egy ország nevében nem lehet igent mondani tisztázatlan tartalmú megállapodásra - jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: "Ellenálltam annak a törekvésnek, hogy egy hajnalig tartó vacsora alatt elkötelezzem Magyarországot olyan feladatok mellett, amelyekhez parlamenti jóváhagyás kell, s ami, ha rosszul hajtjuk végre, még szociális katasztrófához is vezethet. Kalandorság lett volna. Időt kellett nyernünk!"

Véleménye szerinte nagy fába vágták a fejszéjüket a tagállamok, ugyanis a költségvetési unió létrehozása veszélyeket is rejt magában.

"Nem mondom, hogy nem sikerülhet, de magában rejti a kudarc lehetőségét. Jól meg kell tehát gondolnunk, hogyan viszonyulunk egy ilyen ingatag építményhez" - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök egész Európára nézve igaznak nevezte azt az állítást, miszerint a válság veszélyezteti a demokratikus értékeket.

"A válság valóban megviseli a demokráciákat. Magyarországon viszont az emberek rendkívül bölcsen döntöttek, amikor egy soha nem látott mértékű összefogás létrehozásával kétharmados parlamenti többséget hoztak létre. Nekünk nem kell rossz kompromisszumokat kötni a nagy döntések érdekében, míg Nyugaton sokszor a politikai adok-kapok szétrázza a kormányokat, és nem demokratikusan választott vezetőket állít az országok élére. Magyarországon nem kell nem demokratikus megoldásokban gondolkodni" - jelentette ki.

Orbán Viktor elmondta: feladatát úgy fogja fel, hogy először is igyekezzen jól megoldani a problémákat, másodszor védje meg a bajoktól az embereket.

"Nekem kötelességem, hogy a várható nehézségekről őszintén tájékoztassam az embereket. De elmondom azt is, hogy Magyarország tehetséges, erős ország, biztos lábakon álunk, és amint túljutunk ezen a válságon, maradéktalanul meg fogunk birkózni a saját feladatainkkal. Erősek vagyunk, hiszen egy olyan nyolcéves katasztrofális kormányzás után, mint amilyet 2002 után elszenvedni voltunk kénytelenek, mi nem jutottunk Görögország sorsára. Van okunk reménykedni a jövőben, de tény, nehéz idők jönnek" - jelentette ki a kormányfő a Kisalföldnek.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×