eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Veszélyes lehet a rutinvizsga eltörlése

Januártól megszűnik a KRESZ-rutinvizsga. A tanulóknak a forgalmi vizsgán kell majd számot adniuk arról, hogy képesek-e uralni a járművet - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletéből. A Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke szerint a jogszabály nem egyértelmű. Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő azt mondta: a rutinpályán való gyakorlás elengedhetetlen a biztonságos járművezetői tudás megszerzéséhez.

A jármű feletti uralom elsajátítása rendkívül fontos közlekedésbiztonsági szempontból - mondta az InfoRádiónak a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke, aki hozzátette: bár a rutinvizsgát megszüntetik, azt még nem tudni, hogy megszűnik-e a járműkezelési oktatással kapcsolatos tanpályakötelezettség is.

Meg lehet tanulni az autó kezelését közúton, egy kevésbé forgalmas helyen, de ez a módszer közel sem olyan biztonságos, mintha ezt tanpályán végeznék - emelte ki Rajna Ervin, aki szerint nem derül ki a szabályozásból, hogy a tanulónak számot kell-e adnia arról, hogy uralja-e a járművet. Ha ezt a forgalmi vizsgába integrálják, az meglehetősen veszélyesnek tűnik - véli a szakember.

Bár a C típusú jogosítvány megszerzésének előfeltétele, hogy meglegyen a B típusú, mégis előírják a rutinvizsgát - mutatott rá Rajna Ervin, miért tartja ésszerűtlennek az új rendeletet.

Addig nem szabad kiengedni senkit a forgalomba, amíg nincs tisztában a jármű kezelésével - ezt már Pausz Ferenc mondta az InfoRádiónak. A közlekedésbiztonsági szakértő szerint ha nincs rutinvizsga, megnő az oktatók felelőssége, mert ők lesznek azok, akik kivisznek valakit a forgalomba, éles helyzetbe úgy, hogy nem biztos, hogy rendelkezik megfelelő ismeretetekkel.

Nem látni az egységes koncepciót a szabályozás mögött, de lehet olyan megközelítése a kérdésnek, hogy ezzel megszűnik egy stressz- és korrupcióra alkalmat adó helyzet - tette hozzá a szakértő.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×