eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Még nincs influenzajárvány, de egyre több a beteg

Bár Magyarországon még nem aktív az influenzavírus, többen kérték már a védőoltást - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója. Az idei vakcina összetétele gyakorlatilag megegyezik a tavalyival, ennek ellenére a védőoltást azoknak is javasolják, akik tavaly már megkapták - mondta Melles Márta.

Egy hét alatt mintegy hét százalékkal nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de az influenzavírust az idei szezonban még mindig csak egy ember szervezetében mutatták ki - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb jelentéséből.

A közlés szerint november 28. és december 4. között a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján nagyjából 7100-an keresték fel orvosukat influenzaszerű tünetek miatt. Az előző héthez képest az ország tíz közigazgatási területén emelkedett, hét területen csökkent, három területen nem változott az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

A legkevesebb influenzagyanús esetet Csongrád és Nógrád megyében, míg a legtöbbet Győr-Moson-Sopron, Pest megyében és Budapesten regisztrálták. A 48. héten az influenzavírust senki szervezetében nem azonosították, influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról nem érkezett jelentés.

A múlt héten összesen 26 influenzagyanús betegtől küldtek vizsgálati anyagot virológiai vizsgálatra az OEK légúti vírus osztályára. Ezek közül a hagyományos úton érkezett három mintából kettő parainfluenza-pozitívnak bizonyult.

A jelentés szerint az orvoshoz fordulók életkor szerinti megoszlása az előző héthez hasonló volt. A betegek több mint tizenhat százaléka volt 14 éven aluli gyermek, csaknem tizenkét százalékuk 60 éven felüli. A betegek mintegy 45 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, csaknem 27 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjából került ki.

Az OEK jelentése szerint a 40-48. hét között 187 vizsgálati anyagot dolgoztak fel a légúti vírus osztályon. Ezek közül egy betegnél influenza A, összesen tizenkettőnél parainfluenza-fertőzést igazoltak.

A parainfluenza-vírus az influenzához hasonló tüneteket okoz. Elsősorban a tüdőt támadja meg, és a krupp, a gyerekeknél fulladásszerű tüneteket okozó alsó légúti megbetegedés 75 százalékáért felelős.

November elején az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azt közölte: a 2011/2012-es influenzaszezonban egy 18 éves beteg szervezetében mutatták ki először az influenzavírust.

Az ÁNTSZ hangsúlyozta: az oltás országszerte megkezdődött; a védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért érdemes az oltást mielőbb beadatni. Az idén is 1,3 millió vakcina áll térítésmentesen a veszélyeztetett korcsoportok, vagyis a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rendelkezésére, az érintettek a háziorvosuknál kaphatják meg az oltást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×