A héten dönt a Fidesz-elnökség, ki kerül Láng Zsolt listás helyére

InfoRádió / MTI
2011. november 28. 17:47
Még a héten dönt a Fidesz elnöksége arról, ki kerül az egyéni mandátumot szerzett Láng Zsolt listás parlamenti helyére - közölte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón.

Vasárnap Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a II. kerületben tartott időközi országgyűlési képviselő-választást. Mivel a politikus listáról bekerülve már eddig is tagja volt a parlamentnek, helyére a Fidesz-KDNP fővárosi listájáról egy új kormánypárti képviselő jut be az Országgyűlésbe.

Kósa Lajos rámutatott: a Fidesz-KDNP II. kerületi választási eredménye úgy született, hogy az elmúlt időszak nagy port felvert, komoly politikai következményekkel járó ügyei már ismertek voltak, így a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tervezett kormányzati együttműködés, az eurózóna válsága, valamint az is, hogy a Moody's megvonta Magyarországtól a befektetési ajánlású adósbesorolást. Vagyis az emberek úgy döntöttek, hogy tudták, Magyarország milyen problémákkal küzd - tette hozzá.

Az eddigi időközi választások mindegyikénél érzékelhető volt az, hogy a szavazók nem adják fel a 2010-es kampányban kötött "egyezséget", nem változtatták meg a véleményüket, és támogatják a kormányoldalt, "akkor is, ha egyébként rövid távon nyilvánvalóan csapásokat osztunk, csapásokat kapunk" - mondta a Fidesz alelnöke.

A sajtótájékoztatón részt vevő Láng Zsolt köszönetet mondott szavazóinak, és azt ígérte, továbbra is sokat fog dolgozni a II. kerületért.

Azzal összefüggésben, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök blogbejegyzése szerint március 18-ára előre hozott választást tervez a Fidesz, Kósa Lajos azt mondta - megerősítve Lázár János Fidesz-frakcióvezető kora délutáni szavait -, nincs olyan felvetés, amely előre hozott választásról szólna, "soha életemben nem hallottam róla".