Történelmi sikernek nevezte Magyarország számára a kettős állampolgárság jogintézményének megalkotását Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet tizedik ülésének záró napján. A tanácskozás résztvevői elfogadták a magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentumot, amelynek alapvető célja a külhoni magyar közösségek gyarapodása. Határon túli magyar vezetők üdvözölték a stratégia jóváhagyását. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az értekezletet összegezve kijelentette: teljes nemzetpolitikai konszenzus van a magyarságot érintő minden fontos kérdésben. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke 20 évre szóló kárpát-medencei fejlesztési stratégia megalkotását javasolta; a terv kidolgozásába a határon túli szervezeteket is bevonnák.
December elsejétől jövő márciusig ismét hatályos a kilakoltatási moratórium - közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András emlékeztetett arra: a kabinet eddig négyszer hosszabbította meg a moratóriumot, ezután pedig bevezetett egy kényszerértékesítési kvótát. Szólt arról is, hogy januártól megkezdi működését a nemzeti eszközkezelő, amely a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek helyzetén próbál segíteni. Tájékoztatott arról is, hogy 2012-ben 4,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Beszámolt arról is, hogy 5 milliárd forintos támogatást szavazott meg a BKV-nak a kabinet és a pénzt már átutalták.
A BKV tarifák szinten tartását javasolta a Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármester-helyettes. György István előterjesztése alapján jövőre bevezethetik a csoportos napijegyet, és a harmadával emelkedne a pótdíjak összege. György István emlékeztetett arra: az idén 15 év után először nem emelkedtek a BKV tarifái, ennek köszönhetően a jegyár-bevétel a korábbi csökkenés után ismét növekedni kezdett.
Elkészült a családok védelméről szóló törvény tervezete - jelentette be a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője. Harrach Péter az InfoRádióban azt mondta: a hamarosan a parlament elé kerülő előterjesztésben a család fogalmánál a leszármazás elvét vették alapul. Szólt arról is, hogy a tervezet értelmében minden gyermek fontos, és mindegyiknek ugyanaz a támogatás járna.
Az egészség fokozott védelme áll az új szemléletű egészségügy középpontjában, ebben nagy szerepe lesz a függőségek megelőzésének és kezelésének - közölte a nemzeti erőforrás miniszter. Réthelyi Miklós egy siófoki konferencián elmondta: a szakma képviselői újabb pótlékot kapnak, a dél-alföldi és közép-dunántúli régióban pedig gyermek- és ifjúsági pszichiátriai, addiktológiai rehabilitációs fejlesztést terveznek. Szólt arról is, hogy elkészült a nemzeti drogstratégia tervezete, amelyet társadalmi egyeztetésre bocsátanak.
Feljelentést tesz a fővárosi Uzsoki kórház, mert eltűntek azok a kórlapok, amelyek alapjául szolgálhattak a napokban megjelent, az intézményben történt állítólagos kábítószer-túladagolási esetekről szóló cikknek. Az intézmény jó hírnevének megsértése miatt is eljárást indít. A Magyar Hírlap kedden adta hírül, hogy értesülései szerint morfintúladagolásban meghalt betegek ügyében vizsgálódik a rendőrség a kórházban.
Koszovóban 2 magyar katona könnyebben megsérült egy úttorlasz bontása közben - erősítette meg a Honvédelmi Minisztérium. A tárca közlése szerint a katonák egy portugál századdal együttműködve dolgoztak Rudare település közelében, amikor a helyi szerbek rájuk támadtak és kövekkel dobálták meg őket. A tájékoztatás szerint a két magyar rövid kórházi ellátása után már visszatért állomáshelyére. Az incidensben összesen 21-en sebesültek meg, két katona állapota súlyos.
Százezer aláírást tartalmazó petíciót nyújtottak be a román parlamentnek a verespataki aranybánya ellen tiltakozó kampány szervezői. Az aktivisták azt követelik a hatóságoktól, hogy ne engedélyezzék a beruházás megvalósítását, a törvényhozástól pedig azt kérik: ne szavazzák meg azt a jogszabályt, amely lehetővé tenné a bányavállalatoknak az állami kisajátításokat, és közhasznúnak ismerne el minden bányakiaknázást.
24 órára leállították a Franciaországból Németországba tartó atomvonatot. A szerelvénynek új útvonalat kell keresni, mert a német határon több 10 ezren tiltakoznak az atomhulladékot szállító konvoj áthaladása ellen.
Portugáliában teljesen megbénította a közlekedést a kormány megszorító intézkedései ellen szervezett 24 órás általános sztrájk. A főváros repülőterén minden járatot töröltek, nem működött a lisszaboni metró, fennakadások voltak a vasútforgalomban, leállt több gyár és termelő üzem is. Portugália Görögország és Írország után harmadikként kapott nemzetközi pénzügyi segítséget, cserébe pedig komoly megszorító intézkedéseket vállalt.