Új frontot nyitott az MSZP-ben Lendvai Ildikó - lapszemle

Infostart
2011. november 22. 07:23
Egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szocialista képviselő szerint új frontot nyitott az MSZP-ben Lendvai Ildikó, a Népszabadság pedig arról ír, hogy katasztrofálisan alakul az almatermés Szabolcsban.

Egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szocialista képviselő szerint új frontot nyitott az MSZP-ben Lendvai Ildikó azzal, hogy kritizálta Mesterházy Attilának a párt megújítását célzó elképzeléseit. A politikus szerint új politikusi mentalitásra van szükség, és hasznosnak tartaná egy ellenzéki kerekasztal összehívását.

A Magyar Nemzet arról is ír, rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tett, és jó hírnév megsértése miatt beperelte Botka Lászlót, Szeged szocialista polgármesterét Gyimesi László, a Fidesz városi elnöke. Gyimesi László az év elején feljelentést tett a trolibuszbeszerzés ügyében, ugyanis kartell gyanúját vélte felfedezni a tenderen, mivel a győztes és a vesztes cégek tulajdonosi körében átfedés volt a pályázat idején. Az ügyészség nemrégiben szüntette meg a nyomozást, mert nem talált bűncselekményre utaló nyomot. Botka szerint az egyéves késlekedés 250 millió forintos kárt okozott a városnak.

A Népszabadság azt írja, a jövőben csak készpénzért adna gyógyszert a kórházaknak két olyan forgalmazó, amely szinte valamennyi hazai intézménynek szállít. A kórházszövetség haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a tárcával, hogy valamilyen megoldást találjanak, ami azért is sürgető, mert az év végéig a lejárt tartozások összege elérheti a 60 milliárd forintot.

Katasztrofálisan alakult az idei almatermés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, írja a Népszabadság. A természeti csapások mellett folyamatosan csökken a termőterület, ezért már külföldről kell almát behozni.

A penicillin felfedezése indította be az antibiotikumok forradalmát. Viszont egy, a világhírű kutató, Alexander Fleming laboratóriumában lefolytatott nyomozás azt sugallja, hogy a Nobel-díjas kutatót nyolcvan éve félreértik. Hogy miért, kiderül az Index.hu-n.

Hiába történnek a világon sokkal véresebb dolgok nap mint nap, a nyugodtan üldögélő amerikai egyetemistákat közvetlen közelről, szép lassan arcba paprikaspréző rendőrök videója váratlanul kiborította a világ internetezőit, akik a szokásos módon reagáltak. Mémekkel. Ezekből válogatott az Index.

Elkerülhetetlen az eurózóna felosztása, idézi a Portfolio.hu David Marsch gazdasági elemzőt. Szerinte ugyanis a világ legjelentősebb makrogazdasági egyensúlytalansága már nem az USA és Kína között áll fenn, mint ahogy sokan hiszik, hanem az egyes eurózóna tagországok között.

A Pénzcentrum.hu arra a kérdésre keresi a választ, hogy mennyivel emeli majd meg a biztosítási díjakat a tegnap este elfogadott baleseti adó, ki jár kevésbé rosszul, és hogy érdemes-e emiatt már idén biztosítót váltanunk.

A Napi Gazdaság azt írja, a szakközépiskolákra is kiterjesztené a kormány a tanulószerződéseket. A lap szerint emiatt a munkaadók elveszíthetik egyik fő motivációs eszközüket, a szakképzési hozzájárulás célzott irányítását.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást