A tájékozott beteg jobban gyógyul - megalakult a Betegoktatók Országos Egyesülete

Infostart
2011. november 18. 09:54
Az eredményes gyógyításhoz elengedhetetlenül szükséges, hogy a betegek tisztában legyenek betegségük lényegével. Ezt felismerve alakult meg a Betegoktatók Országos Egyesülete, amely a szakemberek képzését tűzte ki céljául. Az egyesület alelnöke, a Szent Ferenc Kórház orvos-igazgatója, Andrássy Gábor nyilatkozott az InfoRádiónak.

A betegtájékoztatás az információ átadását jelenti a beteg számára. Ebbe beletartozik a páciens egészségi állapota, a diagnosztika, a kezelés és a jövő is - mondta az InfoRádiónak a Szent Ferenc Kórház orvos-igazgatója annak kapcsán, hogy megalakult a Betegoktatók Országos Egyesülete. Andrássy Gábor hangsúlyozta: a betegtájékoztatás minden egészségügyi szereplőnek a feladata lenne.

Betegoktatók Országos Egyesületének alelnöke szerint ez azonban Magyarországon nem igazán megy az egészségügyben dolgozóknak. Az orvosok egyre kevésbé képesek eleget tenni ennek az igénynek, és ez valószínűleg nem is fog változni. Az egyre több beteg és a fogyó orvoslétszám mellett illúzió azt gondolni, hogy ez javulni fog - tette hozzá.

Az orvosok olyan nyomás alatt dolgoznak, hogy az idő szűke miatt nem tudnak elég alaposan és interaktív módon a beteggel beszélgetni - mondta a kórházigazgató, aki szerint a diagnózis után a beteg átmeneti sokkot kaphat, ebben a szakaszban pedig nem lehet átadni kellő információkat, csak később. Ezt a fajta betegtájékoztatást viszont csak szervezetten lehet megvalósítani.

Márpedig a beteg gyógyulása szempontjából nagyon fontos, hogy felfogja, mi a betegsége és hogyan lehet ellene tenni. Az akkut betegségekkel ellentétben a krónikusak esetében a páciens együttműködése, a kezelést támogató magatartása alapvető fontosságú.

Ha a beteg képzett és tudja, mit kell tennie, akkor sokkal kevesebb beteg-orvos találkozóra van szükség, és kevesebbszer esik vissza, illetve kerül újra kórházba - hangoztatta Andrássy Gábor.

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást