Sztrájk nélkül teljesítette a kormány a vasutasok követelését

Infostart
2011. november 10. 13:22
Ötmilliárd forintot kapnak a vasutasok a kormánytól - jelentette be a kabinet szóvivője. Giró-Szász András plusz pénzként definiálta ezt a támogatást, Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke viszont azt mondta az InfoRádiónak, hogy a kormány valójában az érdekképviselet korábbi sztrájkövetelését teljesítette.

A következő három évben öt milliárd forintot kapnak a vasúti dolgozók - jelentette be a kormányszóvivő. Giró-Szász András azt mondta: ez az idén egy, a következő két évben pedig összesen négy milliárd forintot jelent.

Hozzátette: a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontosságúnak tekinti a vasúti ágazatot, az ellentételezésről pedig egyeztetett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetével.

Az érdekképviselet elnöke az InfoRádióban azt mondta: a fejenként 150 ezer forinttal a kormány egy 2007-es, a MÁV Cargo privatizációjával összefüggő sztrájkkövetelésüknek tesz eleget.

Gaskó István emlékeztetett arra: a kormányfő korábban is jogosnak tartotta a követelést, és most meg is kapják a pénzt.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Herczeg Zsolt összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást