Szabó Máté: Hiányoznak a szakemberek az egészségügyből

Infostart
2011. november 10. 18:44
Hosszú ideig kísér minket az egészségügy betegsége - mondta Szabó Máté ombudsman egy projekt bemutatása után.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az egészségügyben a megfelelő személyzet biztosítása a legnagyobb fenyegetés. Szabó Máté úgy vélekedett, komplex cselekvési tervre volna szükség, de ennek még a kontúrjai sem látszanak.

Az ombudsman elmondta: az elfogyó gyógyszereket gyorsan meg lehet vásárolni, orvosokat, ápolónőket azonban nem lehet rövid távon pótolni, őket megfelelően ki kell képezni. Hiány van a többi között a gyermekek drogfogyasztásával foglalkozni tudó specialistákból, az autista gyermekeket ellátó szakemberekből és a gyerekpszichiáterekből is - tette hozzá.

Szabó Máté beszélt arról is, az új betegjogi rendszerről sem tudni semmit, holott annak már jövő év elejétől működnie kellene.

A hajléktalanok egészségügyi ellátásánál vannak jó kezdeményezések, de megfelelő keretek nem alakultak ki sem a képzésben sem a szolgáltatóknál - emelte ki. Az ombudsman a nemrég elkészült jelentésében többek között felhívta az erőforrás minisztert, hogy kezdeményezzen egy országos szintű, egységes hajléktalanügyi stratégiát, ezen belül a hajéktalanok egészségügyi ellátásra vonatkozó koncepció megalkotását is.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást