Ha létrejön valamilyen együttműködés a baloldali mozgalmak és pártok között, és ha fel tud nőni ehhez a feladathoz, akkor az MSZP számára ez nagy segítség lesz - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila, aki hozzátette: olyan, főleg ifjúsági rétegekről van szó, amelyek az MSZP számára az elmúlt fél-egy évtizedben jórészt elérhetetlenek voltak.
A szociológus kiemelte: a felmérések azt mutatják, hogy 40 év alatt a szocialista szimpatizánsok öt százalékot sem érnek el. Ezek a csoportok egyelőre nem sok vonzót találnak az MSZP-ben, ezért sem látható még a közeledés. Ráadásul mint pártformációk még nem jönnek számításba, mert ehhez még jó néhány stáción kell átmenniük.
Wéber Attila szerint az LMP számára nagy kihívást jelentenek ezek a csoportosulások, mert részben a párt szociológiai bázisát célozzák. Vagyis az LMP-nek kihívás, az MSZP-nek viszont komplementer politikai faktort is jelenthet, ha sikerül az együttműködés - fűzte hozzá a szociológus.
Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.
Hanganyag: Exterde Tibor