Hende: Hatékonyabb katonai nemzetbiztonsági szolgálat jöhet létre

InfoRádió / MTI
2011. november 8. 10:20
A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásával kisebb, hatékonyabb szolgálat jön létre, amely jobb és gyorsabb információáramlást tesz lehetővé - közölte a honvédelmi miniszter.

Hende Csaba az Országgyűlésben, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásával összefüggő törvénymódosítások tárgyalásakor elmondott expozéjában hangsúlyozta: az összevonással, amellyel egységessé válik a katonai hírszerzés és elhárítás, összesen 217 fővel csökken a két hivatal létszáma, mérséklődnek a dologi kiadások és a használt objektumok száma is csökken.

A miniszter kiemelte: a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítása sarkalatos törvényt, így kétharmados parlamenti támogatást igényel.

Hende Csaba expozéjában elmondta: munkatársait azzal bízta meg, hogy egyedül a szolgálat érdekeit figyelemmel tartva készítsék el az integrált szolgálat kialakítását. Ennek köszönhetően az új hivatalban jobban biztosítható majd a felderítő és az elhárító tevékenység egységes katonai vezetése.

Mivel az eddig elkülönülten működő Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal tudása kiegészíti egymást, együttes munkájuk által eredményesebben biztosítható a külföldön szolgálatot tejesítő katonai kontingensek munkája - mondta a miniszter.

A tárcavezető szavai szerint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat néven létrejövő új hivatal kevesebb vezetőt foglalkoztat majd, amely költségtakarékosabb működést tesz lehetővé.