Változások a köznevelési törvénytervezetben

Infostart
2011. november 7. 13:25
Átírták a benyújtott törvénytervezetben a köznevelési rendszer finanszírozásáról szóló részt.

Az érintett paragrafusból kikerült például az a bekezdés, hogy a 8 évfolyamos általános iskola fenntartásához akkor adható állami támogatás, ha az intézményben évfolyamonként legalább két olyan osztály működik, amelyben a létszám eléri az átlaglétszámot. Az oktatásért felelős miniszter tehetett volna kivételt.

A parlament előtt fekvő tervezetben ez már nem szerepel a 89. paragrafusban. Cserébe a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók részére óvodai csoportot vagy iskolai osztályt kell szervezni, ha azt a kisebbséghez tartozó nyolc gyermek szülője kéri.

Az változatlan, hogy ahol nyolc óvodás vagy alsó tagozatos korú gyermek lakik, és feltételezhető, hogy ez három évig így is marad, működtethető óvodai csoport vagy az alsó tagozat feladatait ellátó tagiskola.

Változást jelent viszont, hogy kettébontották az alap és az egyéb feladatok finanszírozását is - utóbbinál az szerepel, hogy támogatást adhatnak. Ebben a bekezdésben nem részletezik, hogy milyen feladat való a két csoportba.

A kormány honlapján lévő koncepció szerint az egyházi, nemzetiségi fenntartású intézmények kiegészítő támogatást is kaptak volna, a parlament előtt lévő törvénytervezet viszont már a többivel azonos mértékű támogatást ír elő.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást