Görögországban egy nemzeti egységkormány létrehozásáról tárgyal a miniszterelnök és az államfő, miután péntek éjjel bizalmat kapott a parlamentben a Papandreu vezette kabinet. Görögország ezzel egyelőre megmenekült az államcsődtől és elhárult az előrehozott választás veszélye is. Az új kabinetet nem Papandreu irányítaná, feladata pedig az lenne, hogy kivezesse az országot a gazdasági és politikai válságból és az euróövezeten belül tartsa az országot.
Itthon benyújtotta a kormány a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. Az indítvány szerint a nehéz helyzetbe került és szociálisan rászoruló adósok ingatlanának a tulajdonjogát az állam szerzi meg. A hiteladós az ingatlanban maradhat bérlőként, és ha konszolidálódik a helyzete, visszavásárolhatja a lakást vagy az érintett ingatlant. A javaslat meghatározza azok körét, akik kérhetik ingatlanjuk megvásárlását.
Szintén benyújtották az Országgyűlésnek az új köznevelési törvényről szóló javaslatot. Eszerint többi a tanév végén legalább hatvannapos nyári szünetet kell biztosítani, a tankötelezettség pedig 16 éves korig tart. A javaslat tartalmazza a pedagógus-életpályamodellben elérhető fokozatokat, a modell 2013. szeptember 1-én léphet életbe. Az MSZP és az LMP szerint a köznevelési törvény tervezete elhibázott, diákoknak és tanároknak egyaránt rossz, ezért vissza kell vonni.
Az MSZP szerint romlanak a betegek gyógyulási esélyei, mert a kormányzat forrásokat von ki az egészségügyből. Havas Szófia és Kökény Mihály ellenzéki szakpolitikusok bejelentették: nyilvános vitát kezdeményeznek, hogy megmutassák a kormánynak, van alternatívája az ágazat átalakítási terveinek. Havas Szófia fővárosi képviselő azt közölte, az MSZP-nek kidolgozott ágazati programja van, és annak megvitatására a kormányzat mellett vitára hívják a civil szereplőket is.
A rendvédelmi dolgozók fizetésemelését sürgeti a jövő évi költségvetés tervezetéhez benyújtott módosító javaslatában az LMP. Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője elmondta: az indítványban emellett közösségi rendőrség létrehozását és az áldozatvédelem javítását is szorgalmazzák. Dorosz Dávid szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány 4 és fél milliárd forintot vonna el a rendőrségtől és a fizetéseken sem emelne, miközben például 12 milliárd forintból tovább működtetné a Terrorelhárítási Központot.
A 2006-os őszi tömegoszlatásban részt vevő rendőrök személyes adatainak közzététele miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda. Személyes adattal való visszaélés miatt folytatnak eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen, miután egy honlap közzétette több rendőr fotóját, névét, lakcímét és telefonszámát is. Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője elmondta, hogy már megkezdték az adatok begyűjtését és értékelését.
Több ezren búcsúztatták Albert Flóriánt a róla elnevezett Üllői úti Stadionban. Lerótta kegyeletét Schmitt Pál köztársasági elnök és Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára is. Mellettük számos korábbi és jelenlegi válogatott sportoló, a Ferencváros labdarúgócsapata valamint szurkolók tisztelegtek a Ferencváros 70 évesen elhunyt legendás futballistája, az egyetlen magyar aranylabdás előtt. Albert Flóriánt vasárnap délben, az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra
Három kategóriában is jelölték az Európai Filmdíjra Tarr Béla A torinói ló című filmjét. Az Európai Filmakadémia döntése alapján a legjobb rendező, a legjobb operatőr és a legjobb zeneszerző kategóriában is felkerült az alkotás a jelöltek listájára. Magyar filmet még nem jelöltek ilyen sok kategóriában Európai Filmdíjra. Az Európa Filmdíjakat december 3-án Berlinben adják át.