Több mint 7,5 milliárd forint támogatást kapott mintegy 1200 nehéz helyzetbe került önkormányzat. A belügyi tárca és a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatának második ütemében elnyert összegek már holnap megérkezhetnek az érintett helyhatóságok számlájára.
Tállai András,a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkár hangsúlyozta: minden település támogatásban részesült, amely formailag megfelelt a pályázati feltételeknek. Hozzátette: öt megyei jogú város pályázatát még nem bírálták el. A legkisebb összeget, 14 ezer forintot egy 56 lakosú település kért, míg a legnagyobbat Ózd 120 millió forintot.
A forrás elosztásánál az önkormányzat nagyságát, gazdasági helyzetét, adósságát és szállítói tartozásállományát vették figyelembe. A harmadik ütemre szombatig adhatják be a települések pályázataikat, a beérkezett kérésekről december közepén döntenek.