Fellegi: Nem voltak tisztogatások a kormányváltás után

Infostart
2011. november 4. 13:22
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint helyes döntés volt a kormányzati szerkezetben a gazdasági erőforrás koncentrálása. Az LMP szerint a kezdeti elgondolás jó volt, de az abban rejlő lehetőséget nem sikerült kamatoztatni - derült ki a "Tárcatükör a Közgázon" elnevezésű közpolitikai beszélgetésen.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter úgy véli: a kormányváltás után kialakított minisztériumi struktúra beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mára minden a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó területen, így például a közlekedés, az energia, a klíma, az állami vagyon vagy az infrastruktúra területén kidolgoztak egy stratégiát, és az ahhoz kapcsolódó jogszabályok is vagy elkészültek már, vagy hamarosan a Parlament elé kerülnek.

Kérdésre válaszolva a tárcavezető hangsúlyozta: nem voltak tisztogatások a kormányváltás után, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél és a Magyar Fejlesztési Banknál is azért került sor nagyarányú személycserére, mert nem voltak hatékonyak a szervezetek.

Ezzel kapcsolatban Scheiring Gábor, az LMP politikusa megjegyezte: az öt milliárd forintos uniós forrás kifizetés a 2007-2008. évi viszonyokra vonatkozik, 2007-ben pedig alig voltak kiírások.

A Corvinus Egyetem Tárcatükör elnevezésű rendezvényén Fellegi Tamás azt is hangsúlyozta, hogy baráti a viszonya Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel, akivel természetesen nem minden kérdésben értenek egyet, de szerinte "az lenne a baj, ha ez nem így lenne".

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást