Idén biztosan nem drágulnak az iskolai menzák, hiszen a közétkeztetés - megrendelőitől, tehát az önkormányzatoktól függő költséget az alapanyagárak változásától függetlenül, éves szerződésekben rögzítik - mondta az InfoRádiónak a több fővárosi iskola étkeztetését ellátó Junior Vendéglátó Zrt. cégvezetője.
Drágább húsokból vagy halakból készült ételekre most - bármennyire is kívánatos lenne - nem gondolhatunk. Változatosságot, energiát és egészséget biztosító ételeket fogunk adni addig is, amíg kevés pénz áll rendelkezésre, csak nem olyan biztonsággal és nem olyan bőséggel, ahogy az valóban kívánatos lenne - mondta Alpári György.
Az ÁNTSZ legutóbb augusztusban fogalmazta meg a minőségibb közétkeztetést szolgáló ajánlásait, amelyek több gyermekétkeztetéssel foglalkozó cég szerint betarthatatlanok. A hivatal ajánlásait azonban eddig sem tartotta be minden érintett - mondta az országos tiszti főorvos helyettese.
Soha nem jogszabály, hanem ajánlás volt. Ami ellen tiltakoznak, hogy ez jogszabály legyen - magyarázta Szabó Enikő.
Az InfoRádió által felkeresett dietetikus úgy vélte, hogy az önkormányzatoknak, vagy az államnak kellene többet fordítani a közétkeztetésre. Gyuricza Ákos szerint ha tényleg azt szeretné mindenki, hogy javuljon a szülők véleménye és a gyerekek tápláltsági állapota, akkor erre áldozni kell, mert a jó alapanyag-választás pénzbe kerül.
Hozzátette, hogy a gyermekek egészségét szolgálná például, ha kedvezményes áfa-körbe sorolnák a diákok étkeztetését.