Elfogadta az önkormányzati törvény tervezetét a kormány; a dokumentumot a tervek szerint pénteken nyújtják be az Országgyűlésnek - mondta az InfoRádiónak Deutsch Tamás.
A Fidesz európai parlamenti képviselője közölte: a még kedden elfogadott javaslat alapján a polgárokhoz legközelebb lévő szinten kell megszületniük az életüket érintő döntéseknek, ezért minden 2 ezer lelket számlálónál nagyobb településen önálló önkormányzat működhet majd, de a körjegyzőségek helyett közös hivatalok jönnek létre.
A kormányszóvivő az InfoRádió érdeklődésre ugyanakkor azt mondta: a kabinet tárgyalta, de nem fogadta el maradéktalanul a tervezetet. Giró-Szász András tájékoztatása szerint az önkormányzatokról szóló törvényjavaslat csak bizonyos egyeztetések után kerülhet az Országgyűlés elé.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Giró-Szász András
Deutsch Tamás