Jövőre a koleszterinszint-csökkentőknél már nem írhatná fel a receptre az orvos a gyógyszer nevét, csak a hatóanyagát, a patikusnak pedig a legolcsóbbat kellene kiadnia, hacsak a beteg kifejezetten nem kéri, hogy az addig használtat kapja - olvasható a Magyar Nemzetben. A gyógyszerár-támogatási rendszer jövő évi módosításairól szóló előterjesztésben szerepel az is, hogy a krónikus tüdőbetegeknek központilag támogatott dohányzásleszoktató programon kellene részt venniük, és ha azután sem teszik le a cigarettát, akkor 90 százalék helyett csak 55 százalékos tb-támogatást kapnának a gyógyszerükhöz.
A Népszabadság arról cikkezik, hogy reform vagy sem, nem jut több pénz a helyhatóságoknak. Jövőre a helyhatóságok 1140 milliárd forintra számíthatnak a központi büdzséből. A költségvetés tervezői már nem számoltak a megyei önkormányzatok feladataival.
Az Index arról ír, hogy a zuglói önkormányzat október 18-án megkezdte a kerületben élő hajléktalanok kunyhóinak tömeges bontását. Az akció első napján eldózerolták a Francia út-Egressy út sarkán álló kunyhókat, ezekben kilenc hajléktalan élt évek óta. Október 19-én további hét ember kunyhóit bontották el a vasúti töltés mellett.
A Napi Gazdaság cikke szerint a költségvetés középtávú mérlege alapján a következő évek nyertese az átalakított közmédia lesz. A munkanélküli-ellátások és az egészségügyi kiadások mérséklődnek.
Október végén nyílik meg az első magyar kézműves nagykereskedés: a budapesti üzletben leginkább kis cégek, családi vállalkozások hazai termelésű, minőségi élelmiszereit árulják majd. Ismét lesz Kézműves Magyar Ízek Vására is - írja a Pénzcentrum.hu.