Eldől, börtönbe zárhatják-e a hajléktalanokat

Infostart
2011. október 17. 06:05
Az Országgyűlés hétfőn az uzsorások büntetésének szigorításáról dönt, és megkezdi a vitát a hajléktalanlét szankcionálásáról.

Az Országgyűlés várhatóan megkönnyíti az uzsorásokkal szembeni fellépést. A módosítás értelmében a bűncselekménynek nem kell üzletszerűnek lennie, egyetlen eset bizonyítása is elég lesz a bírósági ítélethez. Ha pedig a vádlott bűnszövetségben és üzletszerűen adott uzsorakölcsönt, akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

A képviselők emellett szavaznak a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi évi tevékenységéről szóló határozati javaslatról, a horvát-magyar energetikai együttműködés törvényi kihirdetéséről, valamint arról, hogy az Országgyűlés Szigetvárnak - a város védőinek az 1566-os ostromakor tanúsított önfeláldozása előtti főhajtásul - a "Civitas Invicta", tehát a "Leghősiesebb Város" címet adományozza.

A honatyák ezt követően megkezdik a szabálysértésekről szóló törvény módosításának általános vitáját, amelynek értelmében elzárással, vagy akár 150 ezer forint bírsággal is sújtható, akit fél éven belül kétszer is tetten érnek, hogy a köztereket "életvitelszerű lakhatásra" használja.

Folytatódik az Alkotmánybíróságról szóló törvény általános vitája, és megkezdődik a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosításának tárgyalása is.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást